A cégek piaci értékét is meghatározhatja kultúrájuk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A befektetők és a társadalom is nagyobb nyitottságot vár el a szervezetektől – derül ki az EY több mint 1000 pénzügyi vezető körében készített globális felméréséből. A cégkultúrára vonatkozó információk a befektetői döntéseket is jelentősen befolyásolják, a vállalati jelentések azonban ritkán tartalmaznak ilyen jellegű adatokat.

Egyre nagyobb átláthatóságot vár el a társadalom a vállalatoktól – derül ki az EY pénzügyi és számviteli tanácsadói szolgáltatások (FAAS) üzletág éves kutatásából. A következetes értékeken és viselkedésen alapuló, egészséges cégkultúra ugyanis kritikus fontosságú a szervezetek iránti bizalom kialakításában. A beruházók is egyre nagyobb betekintést szeretnének a vállalati értékekbe a megkérdezett vezetők 79 százaléka szerint, ennek ellenére mindössze a cégek 37 százaléka közöl erről információt jelentésében.

„A szervezeteknek nyitottságon, hitelességen és elszámoltathatóságon alapuló cégkultúrát kell teremteniük, és ezt eredményekkel is be kell tudniuk bizonyítani” – hangsúlyozta Kónya Zsolt, az EY pénzügyi és számviteli tanácsadói szolgáltatásokért felelős vezetője. „Az éves jelentésekben nagyobb figyelmet kell fordítani a vállalati értékek bemutatására. Az erre vonatkozó adatoknak ugyanolyan hitelesnek és megbízhatónak kell lenniük, mint a pénzügyi információknak” – tette hozzá.

Az átlátható vállalati jelentések elterjedését nehezíti, hogy az adatok összegyűjtéséhez és elemzéséhez használható új technológiákban, mint például a robotizált folyamatautomatizálás (RPA) és a mesterséges intelligencia (MI), nem teljes a megkérdezett pénzügyi vezetők bizalma. A válaszadók 60 százaléka kevésbé tartja hitelesnek és objektívnek az MI által létrehozott adatokat, és szívesebben támaszkodik a hagyományos, meglévő rendszerekből származó adatokra.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.