Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás – a tudatos HR-politika eszköze


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A foglalkoztatók többsége a könyvelők, adótanácsadók, pénzügyi szakemberek bevonásával átgondolja, milyen javadalmazási, szolgáltatási rendszert alkalmazva tudja megtartani a kulcsfontosságú munkaerőt, s mit kell kínálnia ahhoz, hogy szükség szerint új foglalkoztatottakat állíthasson a céljai megvalósításának a szolgálatába. Az alábbiakban olyan nyugdíjcélú béren kívüli juttatást mutatunk be, aminek használatával kedvező feltételek mellett segíthető el e célok megvalósítása.

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató (röviden FNYSZ) egy olyan pénzügyi szolgáltató intézmény, ami a csatlakozott foglalkoztatói partnerek által a munkavállaló tagok részére befizetett nyugdíjcélú megtakarításokat gyűjti, befekteti, majd a tényleges nyugdíjba vonuláskor, a megfelelő törvényi feltételek teljesülése esetén foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást nyújt. A 2003/41/EK Irányelv alapján a 2007. évi CXVII. törvény szabályozza a működést. Uniós alapokra épülő rendszer, mely komoly hagyományokkal rendelkezik Európában.

A foglalkoztató az FNYSZ elsőszámú partnere, minden jogi vagy pénzügyi tevékenység a foglalkoztatón keresztül zajlik. Az FNYSZ közvetlenül a foglalkoztatóval szerződik (nem a taggal), és minden a csatlakozási szerződést érintő kérdést a foglalkoztatóval rendez. A foglalkoztató fizeti az FNYSZ felé az általa meghatározott dolgozói körnek vagy köröknek a juttatásait, vonja be vagy lépteti ki saját hatáskörben az egyes dolgozókat a nyugdíjprogramjából.

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás speciális szabályainak köszönhetően támogatja a munkáltató HR stratégiájának megvalósítását, annak kialakításában és működtetésében pedig aktív szerepet tud vállalni. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató elsődlegesen a munkáltatói érdekek kiemelésével tud nyugdíjprogram kialakításában kereteket, ezáltal a tagok számára foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást biztosítani. A foglalkoztató általa:

  • munkavállalók köre szabadon megválasztható (pl. kulcsember, törzsgárda, nagy fluktuációjú területek);
  • hozzájárulások összege szabadon differenciálható (nem kell egységesen, ugyanazt adni mindenkinek);
  • keltételes jogszerzési idő is kiköthető;
  • EURO vagy HUF alapú számlavezetés/vagyonkezelés választható;
  • a rendszer a foglalkoztató igényekhez igazítottan egyedileg paraméterezhető;
  • tényleges nyugdíjszolgáltatás – valódi nyugdíjprogram biztosítható.

A fentieken túl a célzott, a munkáltató egyedi érdekeit figyelembe vevő kulcsember-program kialakításának lehetőségéről és annak adózási vonzatairól itt olvashat.

A cikk szerzője Puskás Balázs István (Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. ), a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója.


Kapcsolódó cikkek

2023. november 29.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben, ami 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

2023. november 29.

Újraindult a termelés a Ganz szolnoki üzemében, önerős fejlesztés Zalaegerszegen

Újraindult a termelés a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. szolnoki üzemében. A 3,8 millió euró értékű fejlesztés mintegy 50 munkahelyet teremt a vármegyeszékhelyen. Több mint 350 ezer eurós önerős beruházással bővítette autóipari gyártósorait a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., de már újabb gépsorok beállításait is tervezik – mondta szerdán a helyszínen tartott avatáson a cég ügyvezetője.