Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Szinte minden cégnek van már valamilyen biztosítása. Leginkább kötelező és casco, de a vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítás is népszerű, miközben a kibertámadások ellen csak 100-ból 2 cég védekezik – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből. A vállalkozások leginkább vagyontárgyaik és gépeik miatt aggódnak, de az adatvédelemre is érdemes egyre nagyobb figyelmet fordítani, mert napi szinten több tízezer támadás érheti őket a világhálón keresztül.
Az elmúlt két év bizonytalanságai még inkább fokozták a cégek igényét a biztosításokra. Ezt mutatják a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei, amely szerint már szinte minden hazai vállalkozás rendelkezik valamilyen biztosítással. „A kutatás alapján két év alatt 89-ről 95 százalékra emelkedett a biztosított cégek száma. A megkérdezett vállalkozások közül továbbra is legtöbben kötelező gépjármű felelősségbiztosítással és casco-val rendelkeznek, 74 százalék szemben a két évvel ezelőtti 62 százalékkal. Ezt követően 10-ből 4 cégnek vállalkozói vagyon- vagy vállalkozói felelősségbiztosítása van, miközben az általános felelősségbiztosítással rendelkező cégek aránya jelentősen, 60-ról 32 százalékra visszaesett” – ismertette a kutatás eredményeit Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
„Ezzel szemben az idei harmadik negyedévben a K&H-nál a felelősségbiztosítással rendelkező cégek száma minimálisan, de nőtt – év/év alapon 1,7 százalékkal – míg az ebből származó díjbevételünk év/év alapon közel 10 százalékos növekedést mutatott” – mondta el Kaszab Attila, a K&H nem-életbiztosítási üzletágának vezetője, vezérigazgató-helyettese.
A kiberbiztosítás viszont továbbra is a sor végén található. 100-ból mindössze 2 cég gondol erre, holott a Kapersky Lab valós idejű térképe szerint több tízezer támadás éri a magyar cégeket napi szinten, amivel Magyarország jelenleg a 62. helyen áll az országok között.
A céges gépeket féltik leginkább
A kutatás kitért arra is, hogy mely káresemény milyen mértékben érinti érzékenyen a vállalkozásokat. Leginkább a vagyontárgyakban és a gépekben történő, tehát a tárgyi károk miatt aggódnak a cégek, például, ha elromlik, tönkremegy egy berendezés vagy a céges autó összetörik. Tízből négy kkv viszont a szakmai tevékenység során okozott károktól tart legjobban, míg legkevésbé az építési-szerelési munkálatok alatt bekövetkezett kár foglalkoztatja őket.
Ragaszkodnak a biztosítóhoz
A kkv-k és a biztosító társaságok közötti kapcsolatot a hűség jellemzi. A megkérdezett cégek a biztosításaik felét 5 évnél régebben kötötték vagy akkor váltottak utoljára biztosítót, miközben csak nagyjából minden hatodik-hetedik foglalkozott a kérdéssel 1 éven belül.
Forrás: K&H kkv bizalmi index kutatása
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!