A fogyasztói árstatisztikák az európai irányelvekkel összhangban készülnek


Az infláció számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) transzparens módon és az európai statisztikai irányelvekkel összhangban végzi – közölte a KSH „Az inflációs aktualitások és a számítások háttere” címmel pénteken tartott sajtótájékoztatóját összegző közleményében.

Emlékeztettek arra, hogy az elmúlt időszakban több, szakmailag nem megalapozott, téves megállapítást közlő, méltatlan támadás érte a KSH-t a fogyasztóiár-index számításának módszertanával kapcsolatban.

Az adatok, illetve a módszertan értelmezését segítő sajtótájékoztatón – amelyet a 2023. decemberi, illetve a 2023-as éves inflációs adatok publikálásának napján tartottak – Cseh Tímea, a KSH Nemzeti számlák főosztályának vezetője, valamint Gajzágó Imre, a Fogyasztói árak osztály szakértője nyújtott betekintést az inflációszámítás komplex módszertanába. Ismertették az aktuális trendeket, különös figyelemmel az energiaárak alakulására, a szakértői várakozásokra, valamint arra, hogy miért térhet el az egyéni inflációérzékelés a hivatalos adatoktól – írták a közleményben.

Felidézték, hogy a friss adatok szerint a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak 2023 decemberében az egy évvel korábbihoz képest, míg a teljes évet tekintve átlagosan 17,6 százalékkal emelkedtek 2023-ban.

A KSH közleménye hangsúlyozza: a fogyasztóiár-index számításának jelenlegi módszertana 2022 augusztusától, a gáz és az elektromos energia lakossági árait érintő kormányrendeletek módosítása [259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet] óta van érvényben, azóta változatlan. Az új módszertan bevezetésével a KSH-t az a cél vezérelte, hogy árstatisztikái a változó jogszabályi környezetben is pontos és hiteles képet adjanak.

A KSH szakemberei kiemelték, hogy az Eurostat – az Európai Unió statisztikai hivatala – folyamatos egyeztetést folytat valamennyi tagállam statisztikai hivatalával. A KSH inflációszámítási módszertana összhangban van az európai statisztikai irányelvekkel – kiemelten az Európai Bizottság 2020/1148. számú végrehajtási rendeletével, valamint az Eurostat HICP Methodological Manual című kiadványában foglaltakkal.

A KSH statisztikáinak minőségét nemzetközileg egységes, szakmailag megalapozott és statisztikai tudományos eljárásokkal kidolgozott módszertanok biztosítják, amelyek nem alkalmazkodnak politikai vagy gazdasági elvárásokhoz – szögezte le a KSH.

Ezt erősíti meg az Eurostat független külföldi szakértőinek nemrég kiadott jelentése is (Peer Review Report), amely kiemeli, hogy a KSH által készített statisztikák objektívek, magas színvonalúak és megbízhatóak – tették hozzá a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.