A forgalom tavaly év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát a Budapest Airportnál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2022-ben 12 205 070 utas fordult meg, az utasforgalom így az év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát – közölte a Budapest Airport pénteken.

Az éves forgalom 216 százalékkal haladta meg a 2020-ast, a pandémia első évét és 164 százalékkal a 2021-est, annak második évét – írták. A legforgalmasabb hónap 2022-ben az augusztus volt, 1 299 814 utassal. A közlemény szerint 2022-ben Budapestről 140 célállomásra lehetett repülni, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-ben elérhető desztinációk számával.

Kiemelték, a hosszú távú járatok közül az észak-amerikai célállomásokat kivéve minden desztináció visszaépült a járvány alatt is meglévők mellé, így 2022 végétől újra lehet utazni közvetlen járattal Kínába is.

A menetrendben tavaly 11 új úti cél jelent meg, és 4 új légitársaság gazdagította a budapesti repülőtér kínálatát, a legnépszerűbb úticél London, Tel Aviv és Párizs volt. A Budapest Airport hangsúlyozta, hogy a légiáru mennyisége minden eddigi rekordot megdöntve év végére elérte a 194 000 tonnát, az előző évhez képest ez 5,8 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 44 százalékos növekedés.

Ez azért is figyelemre méltó a BA szerint, mert a globális gazdasági lassulás a légiáru szállításban is visszaesést okozott, a Budapest Airport légi áru elosztó központ szerepe viszont a kelet-közép-európai régióban tovább erősödött. Ráadásul a rekord árumennyiséget kevesebb repüléssel sikerült elérni, 2021-hez képest 11,5 százalékkal csökkent a cargo járatok száma – ismertették.

A közleményben kitértek arra, hogy a Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig ez a szám a 100 milliárd forintot is meghaladja majd.

A BUD-csoportnál – Budapest Airport, Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. (RÜK), BUD Security – jelenleg 1460-an foglalkoztatottak, 447-en tavaly érkeztek a vállalatcsoporthoz. A dolgozók száma meghaladja a 2019-es szintet, annak ellenére, hogy a COVID negatív hatásai miatt 2020-ban két csoportos létszámleépítésre kényszerültek. A járvány után a létszámcsökkentésben érintett munkavállalók közül 131-en tértek vissza a csoporthoz – tájékoztatott a Budapest Airport.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.