Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Wizz Air légitársasággal szemben, mivel az online jegyvásárlás során vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé – tudatta a GVH.
A tájékoztatás szerint a légitársaság vélhetően a fogyasztók döntésének szempontjából jelentős információkat hallgat el (vagy közöl későn) online felületein, hogy a drágább lehetőségek irányába befolyásolja a jegyvásárlókat. A gyanú szerint a cég elhallgatja a fogyasztók elől, hogy a legolcsóbb csomagopciót is lehetőségük van kiegészíteni elsőbbségi szolgáltatás, illetve feladott poggyász megrendelésével. Egyes, magasabb költségű csomagopciók kapcsán a társaság megtévesztően állíthatja, hogy „akár drágább is lehet”, ha csak az utasfelvételkor foglalnak maguknak ülőhelyet – ez ugyanis vélhetően csupán más, olcsóbb csomagopcióra igaz. Emellett az online utasfelvétel során félrevezető megnevezéssel, illetve egyéb technikai megoldásokkal kapacitálhatták a fogyasztókat a feláras ülőhelyválasztásra.
A GVH tavaly ősszel átfogó gyorselemzését követően nyomatékosan figyelmeztette a Magyarországon elérhető légitársaságokat arra, hogy jegyeladási- és reklámgyakorlatuk során változtassanak a fogyasztói döntéseket észrevétlenül torzító módszereiken. A hatóság októberben jelezte: ha az érintett piacon nem észlelhető előrelépés, versenyfelügyeleti eljárások keretében vizsgálhatja a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését.
Közölték, hogy a hasonló, kifogásolható gyakorlatok egyre elterjedtebbek: az Európai Bizottság a múlt hét elején hozta nyilvánosságra az összehangolt, 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálat eredményeit. Az eredmények alapján a vállalkozások jelentős része torzítja tisztességtelen módszerekkel a fogyasztók döntéseit a saját érdekeit szolgáló lehetőségek felé, internetes felületeik kialakításával vagy nyelvezetével.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – írták.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!