A kiberkockázatok mellett az IT rendszerek leállása a bankvezetők rémálma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leginkább a kibertámadásoktól tartanak a pénzintézetek vezetői, a feltörekvő technológiák elterjedésével a jövőben azonban további kockázatokra is számítanak – derül ki az EY 29 országban összesen 74 cég megkérdezésén alapuló felmérésből, olvasható a cég újságunkhoz eljuttatott közleményében.

A kiberkockázatoktól (80%), az informatikai rendszerek leállásától (64%), egy harmadik fél által okozott súlyos hibától (64%), valamint adatelérési problémáktól (41%) tartanak a leginkább a bankok vezetői az EY és az Institute of International Finance (IIF) együttműködésében készült kutatás alapján.

A válaszadók szerint az elkövetkező 5 évben a feltörekvő technológiák további kockázatokat jelentenek a bankok számára. A kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberek a különböző veszélyek feltérképezésében – például számítógépes támadások vagy természeti katasztrófák – az azokra történő felkészülésben, a krízishelyzetek kezelésében, illetve az incidenseket követő helyreállításban is hatékony támogatás tudnak adni.

„A versenyképesség megtartásához és a sikeres digitális átalakuláshoz a vezetőknek alkalmazkodniuk kell a minden eddiginél gyorsabban és intenzívebben változó kockázati környezethez. El kell sajátítaniuk a működési zavarok kezelésének és a helyreállításnak a módszereit” – mondta el Zala Mihály az EY Kibervédelmi Szolgáltatások üzletágának vezetője.

A felmérés rámutat, hogy a kockázatkezelési funkcióknak jelentős hatása lehet többek között a csalások megfigyelésében (72%), a pénzügyi bűncselekmények elkerülésében (68%) valamint a kibertámadások kivédésében (57%). A terület szakemberei a vállalatvezetéssel együttműködve kulcsszerepet játszhatnak az új üzleti lehetőségek feltárásában is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.