Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Több, mint félmillió ügyfél próbálta már ki Kate-nek, a K&H mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensének a segítségét.
A K&H ügyfelei közül hétszáz ezren digitálisan aktívak – vagyis pénzügyeiket egyre inkább a digitális csatornákon intézik. Olyannyira, hogy az új számlák több, mint felét immár digitálisan nyitják meg, sőt, a személyi hiteligénylések 68, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás kötések 73 százalékát is ezen a csatornán intézik az ügyfelek. Havonta ötmillió érintésmentes fizetés történik a K&H által kibocsátott kártyákkal, a novemberben bevezetett digitális SZÉP-kártyából eddig 70 ezret igényeltek.
Az új ügyfelek egyharmada kifejezetten a fiatalok közül kerül ki. Rájuk vonzóan hat a mobilbankon keresztül intézhető pénzügyek egyre növekvő száma. A K&H banki mobilapplikációban folyamatosan gyarapodnak a funkciók, immár nem csak bankügyeket, de a biztosítással kapcsolatos szerződéskötést, ügyintézést is el lehet végezni. Például Kate segítségével még könnyebb lakásbiztosítást kötni.
Ilyen mennyiségű opció között akár már el is tévedhetnének az ügyfelek, de az ő tájékozódásukat, ügyintézésüket lassan másfél éve segíti Kate, a K&H mesterséges intelligencia-alapú pénzügyi digitális asszisztense. A mobilbanki ügyfelek 86 százaléka, több mint félmillió ember már ki is próbálta Kate segítségét. Tíz százalékuk pedig már havi rendszerességgel használja is. Az ügyfelek havonta több, mint 220 ezer beszélgetést kezdeményeztek Kate-tel. A növekvő érdeklődés oka egyebek között az is, hogy több ügyintézési folyamatot végig lehet vinni, például 2023 őszétől már hangalapú utasítással forintátutalást lehet indítani. Kate nagyon sok témában tud még segíteni a K&H-s ügyfeleinknek:
A digitalizáció újabb állomása, hogy immár fizetési kérelmet is lehet fogadni az elektronikus csatornákon keresztül. Vagyis például egy szolgáltató elküldi a fizetési kérelmet, az ügyfél pedig ellenőrzi, és ha rendben találja, egyetlen gombnyomással átutalja az igényelt összeget.
„Az innováció a K&H lételeme” – mondta Németh Balázs a 2023-as év legjobb hazai digitális bankja, a K&H innovációs vezetője, aki szerint még sok újdonság készül a pénzintézet informatikai műhelyeiben, amelyek mind azt szolgálják, hogy az ügyfelek minél gyorsabban és könnyebben, élményszerűen tudják pénzügyeiket lebonyolítani.
Forrás: K&H Csoport sajtóanyaga
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!