A budapesti lakások 80 százalékánál kellett csökkenteni az árat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti lakások árai csökkennek, míg a községekben még erős a kereslet és a drágulásnak is tere van.

A lakáspiaci élénkülés idén elsősorban az adásvételek számában jelentkezhet, a korábbi évekhez hasonló országos szintű kétszámjegyű drágulásnak nincs tere – derül ki az ingatlan.com közleményéből.

Új egyensúly kezd beállni

Míg Budapesten a meghirdetett lakások túlnyomó többségénél csökkentik az árat az eladók, addig vidéken idén tízből négy árat változtató eladó az eredetileg meghirdetett árnál nagyobb összeget szeretne kapni az ingatlanért.

Kiemelték, hogy bár a koronavírus-járvány okozta sokkból kezd már új egyensúlyra beállni a lakáspiac, de még messze van a pandémia előtti szint: idén ugyanis 135 ezer lakás eladására lehet számítani a mostani kilátások szerint, ami még elmarad a 2019-ben elért majdnem 160 ezres adásvételtől.

Az élénkülés viszont nem hozott jelentős áremelkedést, ez abból is látható, hogy eladásra kínált lakások és házak eredetileg meghirdetett árát sok tulajdonos mérsékelte – derült ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből.

lakásár

A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette: „ma már országos szinten nem lehet tempós áremelkedésről beszélni, hiszen a vásárlóerő számos városban, lokációban elérte a maximumot. Többek között Budapesten, ahol a 2014-ben kibontakozó lakáspiaci boomtól kezdve jelentős drágulás ment végbe, majd az áremelkedés nagyon lelassult 2019 második felében és a pandémia megjelenésekor. Sok tulajdonos belátta, hogy a túlárazott lakóingatlanokat már egyáltalán nem lehet eladni, mert nem végtelen a fizetőképes kereslet. Ha viszont engednek az árból, hamarabb jöhet vevő, ami elengedhetetlenül szükséges, ha az eladók azért árulják a lakásukat, mert ők maguk is költözni szeretnének.”

A falusi csok is tényező

Az ingatlan.com adatai szerint a tavaly és az idén eladásra kínált budapesti lakások 80 százalékánál csökkentették az eredeti árat az árváltozást végrehajtó tulajdonosok. Ez rekordszintet jelent, ugyanis a 2016-2019 közötti időszakban 70 százalék alatt maradt az arányuk. Tavaly és az idén az érintett eladók átlagosan 4,3-4,5 százalékkal mérsékelték az árat egy-egy változtatás során. Egy 45 millió forintos ingatlannál ez több mint 2 millió forintot jelent, és ekkor még ott van az esetleges további alku lehetősége.

Az ingatlan.com szerint a fővároson kívüli piacon némiképp más a helyzet: a megyei jogú és a kisebb városokban a tavaly a járvány hatás miatt emelkedett az árat csökkentő eladók aránya, de az idén már visszaállt a korábbi, 70-75 százalékos szintre.

A községekben egyre nagyobb a kereslet, és a drágulásnak is van még tere, idén ugyanis az árat változtató tulajdonosok több mint 40 százaléka emelte az árat, miután meghirdette az ingatlant. Tavaly viszont csak 30 százalékuk tett így.

A községek eredményében szerepet játszik a falusi csok, amelynek keretében állami támogatással lehet vásárolni vagy korszerűsíteni az ottani ingatlanokat. Emellett a nyaralótérségekben lévő községek népszerűsége jelentősen élénkítette a települések ingatlanpiacát – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).