A postásban bízunk, a politikusban nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csupán minden hatodik ember bízik a politikusokban, a tűzoltók és a postások nimbusza viszont kikezdhetetlennek tűnik. A cégvezetők valamelyest javítottak a válság kitörése óta, de bizalmi tőkéjük meg sem közelíti a tanárokét. Az InfoTandem heti infografikája.


Tűzoltók, postások, pedagógusok – stabilan e három hivatás képviselőiben bízunk leginkább. Az öt évvel ezelőtti helyzethez képest az első két szakma megőrizte, illetve némiképp javította pozícióját a GfK Hungária Piackutató Intézet friss felmérése szerint. A tanárok és tanítók viszont úgy kerültek a bronzérmes helyre, hogy 9 százalékpontnyit erősítettek, s ezzel maguk mögé utasították a némiképp visszaeső orvosokat. A katonák szilárdan őrzik ötödik helyüket, de a javítani tudó rendőrök sem sokkal maradnak le tőlük, megelőzve a környezetvédőket is.

 

A felmérés összesen 20 szakmára, illetve intézményre kérdezett rá (ebből infografikánkban csak 13-at jelenítettünk meg). A sor végén, messze leszakadva a mezőnytől, a politikusok kullognak, akikben az emberek mindössze 16 százaléka bízik meg. A legdrámaibb mértékben, 17 százalékponttal, a bankárok bizalmi tőkéje erodálódott az utóbbi fél évtizedben, így visszacsúsztak az utolsó előtti helyre (ezzel immár az újságírók is eléjük kerültek, noha egy jottányit sem tudtak elmozdulni korábbi gyenge egyharmados bizalmi mutatójuktól). Hozzájuk képest az ügyvédek még viszonylag jól megúszták: a 2008-as 60 százalékról estek vissza 53 százalékra.

A 15-69 éves korosztályt 1000 fős, országosan reprezentatív mintán személyes megkérdezéssel felmérő adatfelvétel 2013 augusztusában történt. Az eredmények alapján a speciálisabb szakmák közül a piackutatók (74 százalék) alaposan rávertek a marketingesekre (54 százalék) és a reklámszakemberekre is (39 százalék).

 

 

Érdekes módon, a vállalatvezetők a gazdasági válság kezdete óta valamelyest erősíteni tudtak, így – ha hajszállal is – immár a többség bizalmát élvezik, holtversenyben a szakszervezetekkel, közvetlenül a papság mögött. Szintén a középmezőnyben találhatók a köztisztviselők, önkormányzati képviselők, 56 százalékos értékkel. A nagy nyertesek közé sorolhatók a jótékonysági szervezetek (53-ról indulva 62 százalékig jutottak), a bíróságok iránti bizalom viszont 7 százalékponttal olvadt.


Kapcsolódó cikkek

2023. november 28.

Figyelni kell az FSR betartására, különben gigantikus bírság jöhet

A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló uniós rendelet (FSR) értelmében a vállalatoknak előzetesen be kell jelenteniük az Európai Bizottsághoz bizonyos cégfelvásárlásokat, egyesüléseket, illetve egyes nagy értékű közbeszerzéseket, ha az ezekben érintett vállalkozáscsoportok unión kívüli országtól kaptak pénzügyi hozzájárulást– hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. A bejelentés összeállítása, az ehhez szükséges információk összegyűjtése nagy adminisztratív terhet jelenthet a cégeknek, elmulasztása esetén pedig a bírság a vállalkozáscsoport világszintű árbevételének 10 százalékát is elérheti.

2023. november 28.

Több kereskedelmi üzletlánc is zárva lesz december 24-én

Több kereskedelmi üzletlánc, így a PENNY Market Kft., a Lidl Magyarország, a Rossmann és a Mountex is zárva lesz december 24-én, a megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitva tartással várják majd a vásárlókat – közölték az áruházak az MTI-vel.