A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A svéd órabérek a legmagasabbak, a bolgárok pedig a legalacsonyabbak az EU-ban. A svéd gazdaság ettől még versenyképes, és gyorsan nő a termelékenység is.
Az EU legszegényebb tagállamának számító Bulgáriában tavaly átlagosan 3 euró 70 cent (ezer forint) volt az órabér, míg Svédországban 41 euró 90 cent (12 ezer forint). Annak ellenére, hogy Európában Svédországban a legdrágább a munkaerő, a skandináv állam gazdaságilag versenyképes maradt, mert igen nagy a termelékenység az iparban más országokhoz képest, és jobban is emelkedett az utóbbi években.
„Az ipari termelékenység 2007 óta 2,5 százalékkal nőtt, míg Németországban csupán 0,9 százalékkal, Európa átlagát tekintve pedig 1,6 százalékos a mutató” – idézte Erica Sjölandert, a svéd fémipari szakszervezet közgazdászát a The Local című svéd lap.
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!