Vasárnaptól megvásárolhatók a jövő évi autópálya-matricák
Idén is megvásárolhatók december 1-jétől a jövő évre érvényes éves országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A hazai cégek optimisták a klímavállalásokat illetően, de a szervezeten belüli széthúzás komoly akadályt jelenthet azok teljesítésében — derül ki az EY több mint 500, köztük magyar fenntarthatósági vezetők (CSO-k) részvételével készült nemzetközi kutatásából.
A Magyarországon megkérdezett vállalatok döntő többsége (70%) biztos benne, hogy eléri a kitűzött klímavédelmi céljait és valódi változást ér el a fenntarthatóság területén. Ezt erősíti, hogy a válaszadók közel fele többet is költ az erre irányuló kezdeményezésekre az előző évhez képest, meghaladva a globális átlagot. Tízből hét vállalat azonban csak 2040 és 2050 között tervezi a klímavédelmi célkitűzések maradéktalan teljesítését.
Megéri kommunikálni, szervezeten belül és kívül
A karbonkibocsátás csökkentéséről a hazai vezetők jelentős hányada (82%) nyilvánosan kommunikál, ezzel arányaiban a nemzetközi trendek előtt járnak. Ráadásul, a válaszadók több mint felénél a klímavédelmi erőfeszítések nemcsak a vártnál nagyobb fogyasztói és társadalmi megbecsülést hoztak, hanem jobb pénzügyi eredményeket is.
Mégis, házon belül van mit javítani. A fenntarthatósági fejlesztéseket leginkább a belső együttműködés hiánya akadályozza, különösen a technológiai vezetőkkel. A globális átlaghoz (36%) képest ez a kooperációs probléma idehaza jóval gyakoribb (58%). Emellett, a válaszadók 40%-a a szervezet lomhaságára fogja a klímacélok elérésének hiányát.
„A kutatás rámutat arra, hogy számos hazai vállalatnak sürgősen meg kell erősítenie a funkciók közötti együttműködést, hogy sikeresen teljesíthesse fenntarthatósági vállalásait” — emelte ki Lukács Ákos, az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági Partnere. „A zöld átmenet ma már kulcskérdés, hiszen a társadalom mellett a pénzügyi szektor és a befektetők is elvárják a cégektől. A lemaradók pedig komoly versenyhátrányba kerülhetnek” — tette hozzá a szakértő.
Forrás: EY második Fenntartható Érték Tanulmánya, 2024 Sustainable Value Study
Idén is megvásárolhatók december 1-jétől a jövő évre érvényes éves országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).
Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.
Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!