A technológia kulcsfontosságú lesz a jövő jogásza számára


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyre összetettebb információkkal, az ügyfelek változó igényeivel és az átalakuló piaci erőviszonyokkal szembesülve a jogi szakemberek mindinkább a technológiát hívják segítségül, hogy eredményesebben végezzék munkájukat. Azonban nem minden jogász alkalmazkodik azonos ütemben. Azok, akik már jelenleg is használják a technológia nyújtotta lehetőségeket, lépéselőnybe kerülnek a többiekkel szemben, nagyobb nyereségre tehetnek szert és magabiztosabban nézhetnek szembe a változásokkal. Ez derül ki a Wolters Kluwer A jövő jogásza 2019. évi kutatásából.

„Évek óta folyik a vita a jogi szektor átalakulásáról – mikor, hogyan megy végbe, bekövetkezik-e egyáltalán –, de már egyértelmű, hogy a jog világszerte átalakulóban van és a technológia az egyik legfontosabb hajtóereje ennek a változásnak” – nyilatkozta Stacey Caywood, a Wolters Kluwer Legal & Regulatory vezérigazgatója, majd hozzátette: „A jogi szakemberek egyre nagyobb mértékben folyamodnak olyan könnyen hozzáférhető és hatásos technológiákhoz, amelyekkel eredményesebben végezhetik a munkájukat és amelyek értékesebb megoldásokat kínálnak az adatokon alapuló elemzések, meglátások, valamint a nagyobb hatékonyság és produktivitás révén.”

A kutatás három fő témakörre összpontosított, a megkérdezett jogászok arról adtak számot, hogyan ítélik meg jelenlegi helyzetüket, mik a prioritásaik a jövőre nézve és mire van szükségük ahhoz, hogy felkészüljenek a jövőre a következő területeken: eszközök és technológia, az ügyfelek igényei és elvárásai, valamint szervezet és tehetség.

A hétszáz európai és amerikai jogász körében lefolytatott független kutatás jelentős különbségeket tárt fel e témakörök tekintetében a technológiát már hasznosító vállalatok („technológiában élenjárók”) és a technológiát még csak korlátozottan használó, annak fokozott kiaknázását később tervező vállalatok („átalakuló szervezetek”) között. Összefoglaló anyagunk részletesen ismerteti a kapott eredményeket, amely letölthető innen.

Felkészülés a változásra

A megkérdezett jogászok olyan tendenciákra számítanak, amelyek hatással lesznek vállalatukra a következő három évben. A jövő jogásza kutatás szerint várhatóan főként az alábbi öt tendencia gyakorolja majd a legnagyobb hatást:

• nagy mennyiségű és sokszorosan összetett információk feldolgozása (a válaszadók 72%-a számít erre);
• a nagyobb hatékonyság és produktivitás előtérbe kerülése (71%);
• a legnagyobb értéket kínáló jogi technológiák megtalálása (69%);
• az ügyfelek és a vezetők változó elvárásainak teljesítése (68%);
• pénzügyi kérdések, köztük a fokozódó árverseny, alternatív díjkonstrukciók és költségmegszorítások (68%).

Ugyanakkor aggasztó, hogy nincs meg a kellő felkészültség ezeknek a hatásoknak a kezelésére. A jogászok kevesebb mint egyharmada számolt be arról, hogy vállalata összességében véve jól felkészülten várja bármely említett tendenciát.

Sőt, bár a nagy mennyiségű és sokszorosan összetett információk feldolgozása a jogászok 72%-a szerint gondot okozhat, ennek ellenére csak 31%-uk jelezte, hogy vállalata jól felkészült erre. A jogászok 71%-a szerint a nagyobb hatékonyság és produktivitás előtérbe kerülése hatással lesz vállalatukra, mégis mindössze 31%-uk szerint állnak készen az ehhez szükséges lépések megtételére.

További megállapítások a Wolters Kluwer A jövő jogásza 2019.évi kutatásából:

• a jogászok több mint egyharmada (34%-a) gondolja úgy, hogy vállalata, vállalkozása jól felkészült arra, hogy lépést tartson a jogi piacon bekövetkező változásokkal. A „technológiában élenjáró” vállalatok jobban teljesítenek: 50%-uk felkészült a várható változásokra, ezzel szemben az „átalakuló vállalkozások” körében ez az arány mindössze 19%.

• A jogászok 53%-a jelezte, hogy technológiai beruházásaik bővülni fognak a következő három évben. A „technológiában élenjárók” körében a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a közeljövőben technológiai beruházásokat hajtanak végre. A „technológiában élenjáró” ügyvédi irodák emellett nyereségesebbek is.

• Az új technológiákkal szembeni ellenállás első számú oka a technológiai tudás, ismeret és készségek hiánya (36%), ezt a szervezeti problémák (34%) és a pénzügyek (30%) követik.

• Az ügyvédi irodáknál és a vállalati jogi osztályokon dolgozó jogászok Európában és az Egyesült Államokban is egyetértenek abban, hogy a technológia fokozott használata és a nagyobb szakosodás hozza majd a legnagyobb változást az ügyvédi irodák és a vállalati jogi osztályok tevékenységébe.

• Az ügyvédi irodák szerint legfőképpen az ügyfelek megértése és partnerként való kezelése iránti képesség, az árképzés és a szakosodás tartozik azon szempontok közé, amelyek alapján értékelik majd őket a jövőben.

• A vállalatok jogi osztályai előtt álló legnagyobb kihívások között van a külső jogi költségek csökkentése és ellenőrzése, az ügy- és a kapcsolatkezelés javítása, valamint a rutinfeladatok automatizálása és a technológia hasznosítása a munkafolyamatokban.

„A kutatás arra enged következtetni, hogy a jog jövője valóban globális, hiszen számos hasonlóság fedezhető fel az Egyesült Államokra és Európára, sőt a különböző jellegű szervezetekre vonatkozó megállapítások között” – fogalmazott Stacey Caywood, majd így folytatta: „Néhány különbség ugyan konkrét földrajzi területekhez vagy szervezettípusokhoz köthető, azonban összességében véve a legnagyobb eltérések a „technológiában élenjárók”, illetve a technológiákat még nem hatékonyan hasznosító, „átalakuló és lemaradó szervezetek” között vannak.”

A technológiák bevezetésének felgyorsulása: az alaptechnológiáktól a gyökeres változást hozó technológiákig

A Wolters Kluwer „technológiában élenjáró” jogászokról szóló felmérése a jogászok által jelenleg használt, illetve a következő három évben bevezetni tervezett technológiákat is vizsgálta. A gyökeres változást hozó technológiákat – köztük a mesterséges intelligenciát (AI), a nagy adathalmazokat, a prediktív elemzést, a gépi tanulást, a blokklánc-technológiát és a döntéstámogató eszközöket – igénybe vevő jogászok száma előreláthatólag megkétszereződik 2022-re.

Mindent összevetve a „technológiában élenjárók” várhatóan nagyobb arányban veszik majd át ezeket a technológiákat, mint az „átalakuló vállalkozások”. A jogászok több mint fele számít arra, hogy ezen gyökeres változást hozó technológiák hatása érződik majd a következő három év során, ugyanakkor kevesebb mint 24%-uk nyilatkozott úgy, hogy nagyon jól érti ezeket. Ahogy várható, az újabb generációk tagjai az új technológiák által gyakorolt hatás előrejelzésében és megértésében is magasabb pontszámokat értek el.

A kutatás tendenciákkal, technológiákkal és változásokkal kapcsolatos megállapításai a jogi ágazat kiemelkedő európai és amerikai szereplőinek meglátásait is tartalmazza.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.