A túlszabályozottság a legnagyobb akadály


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarországi nagyvállalati vezetők szerint cégük működését leginkább a túlszabályozottság, az államháztartási hiány kezelésére tett kormányzati intézkedések, illetve a megfelelő szakemberek hiánya nehezíti – mondta Szűcs Márta, a PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának cégtársa.


A PwC idei felmérését 170 magyar nagyvállalati vezérigazgató megkérdezésével készítette el, s ez már a negyedik ilyen összegzés, amelyet a tanácsadó cég a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ), valamint a Menedzserek Országos Szövetségével (MOSZ) közösen állított össze – közölte Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója. A globális felmérés keretében világszerte 1322 vezérigazgatót kérdezett meg – tette hozzá.

Szűcs Márta ismertetése szerint tavaly még a magyar cégvezetők 64 százaléka bízott abban, hogy a világgazdaság növekedni fog, az idén ez az arány 46 százalékra csökkent. Ugyanakkor a saját cége bevételének növekedésében a tavalyi 72 százalék helyett a vezetők 82 százalék bízik az idén. A magyar gazdaság növekedésébe vetett bizalom pedig 55-ről 51 százalékra csökkent.

A magyar cégeknél a piaci célpontok közül Németország 30 százalékkal áll az első helyen, ez 5 százalékponttal több a 2014. évinél. Második helyen – 19 százalékkal – Románia áll, itt a csökkenés 2 százalékpontos. A harmadik helyen álló Lengyelországot a vezetők 10 százaléka jelölte meg piaci célpontként, itt a növekedés 1 százalékpont volt egy év alatt – vázolta a PwC cégtársa.

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

A nemzetközi kutatásban rész vett vezérigazgatók első piaci célpontnak az Egyesült Államokat jelölték meg 38 százalékkal, Kína 34 százalékot, míg Németország 19 százalékot kapott – jelezte a vezérigazgató.

A kormánnyal szembeni elvárásként Magyarországon a versenyképes adórendszert jelölte meg a vezetők 72 százaléka. Globálisan ez az arány csak 67 százalék volt. A képzett munkaerő megteremtését 68 százalék igényli, míg globálisan ez az arány 60 százalék. Az innovációt elősegítő gazdaság kialakítását a magyar vezérigazgatók 63 százaléka várja a kormánytól, míg a globális arány 30 százalék – ismertette a további elvárásokat Szűcs Márta.

Vadász Péter, a MGYOSZ alelnöke a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy Magyarország keveset költ kutatás-fejlesztésre a bruttó hazai termékhez (GDP-hez) képest. A terv az, hogy 2020-ra az arány eléri az 1,8 százalékot, holott a fejlett országokban már most meghaladja a 2 százalékot.

Szabó György, a MOSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a kooperáció hiánya gátolja a gazdasági növekedést. Rámutatott: a gazdaságban az állam, a cégvezetők, a tulajdonosok és az alkalmazottak korrekt együttműködésére van szükség.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.