Ajánlással tenné helyre az MNB a unit-linked biztosítások piacát

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A unit-linked biztosítások piacára egyre kockázatosabb eszközalapok léptek. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb ajánlásával etikus és jogkövető értékesítési elveket szeretne elérni.

Amikor a biztosítási piac elmúlt éveit áttekintjük, egyértelművé válik a kép, hogy a unit-linked biztosítások, vagyis befektetési egységekhez kötött életbiztosítások száma évről évre egyre jobban emelkedik, ezáltal háttérbe szorítva a hagyományos életbiztosítások értékesítését.

Bár a biztosítások egyre nagyobb térnyerése jó, mivel a lakosság megnövekedett öngondoskodási hajlandóságát és fizetőképességét jelenti, az is tudva lévő, hogy az elmúlt időszakban a unit-linked biztosítások piacára egyre kockázatosabb eszközalapok léptek be. A fentiek miatt a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) egyre szélesebb körben próbálja védeni ezt a területet, legfrissebb ajánlásával pedig etikusságot és jogkövető értékesítési elveket szeretne elérni.

Az MNB alapvető elvárása, hogy az ügyfél olyan egymással is versengő, ügyféligényeket kielégíteni képes, etikus termékpalettával és közvetítőkkel találkozzon, mely képes növelni a befektetési egységekhez kötött biztosítási termékekbe vetett bizalmat, mely által hosszú futamidejű, stabil portfólió építhető ki.

Na de mi az a unit-linked biztosítás, amit kevesen ismernek eléggé?

A befektetési egységhez kötött életbiztosítások a vegyes életbiztosítások által nyújtott szolgáltatásokat ötvözik a befektetési alapok által kínált befektetési lehetőségekkel. Vagyis a biztosító által kifizetés halálesetkor, vagy a tartam végén várható. Azonban utóbbinál nem tudhatjuk előre, hogy mennyi lesz a kézhez kapott összeg, amire csak tíz, vagy annál több év múlva számíthatunk.

A konstrukció lényege, hogy a szerződő által befizetett díjakat a biztosító által felkínált és a szerződő által kiválasztott befektetési alapokhoz hasonlító eszközalapokba fektetik, így a lejáratkori – vagy haláleseti – kifizetés mértékét elsősorban ezen alapok hozama határozza meg.

A konstrukción belül a haláleseti biztosítási összegen túl választhatunk szinte bármilyen életbiztosítási elemet, csak rajtunk áll, hogy mivel töltjük fel a szerződésünket. Azonban aki nem túl kockázatos alapokat választ, annak célszerű kizárólag az alapbiztosításnál maradni, mivel a biztosítási elemek is költségekkel járnak, amit az egyéb költség elemekkel együtt az ilyen befektetési alapok alacsony hozama már nagy valószínűséggel nem tud nyereséggel lezárni. Nagyon fontos elhatárolása tehát a unit-linked biztosításoknak a hagyományos életbiztosításoktól, hogy itt nem fix biztosítási összegről van szó, amelyet az ügyfél a tartam végén minden esetben kézhez kap, annak évenkénti indexálásával megnövelten, hanem egy bizonytalan befektetésről, amelyet érdemes is ilyen nézőpontból kezelni. A befektetés ugyanis nem biztonság, nem az életem bebiztosítása anyagilag. Unit-linked biztosítást azért kötünk, hogy befektessünk és jó eséllyel több pénzzel távozzunk a tartam végén. Épp ezért fennáll a veszélye akár annak is, hogy a hozamok negatív alakulásának következményeként kevesebb pénzhez jutunk a tartam végén, mint amennyit befizettünk az évek során. Gond akkor van, ha az értékesítők erről az opcióról nem tájékoztatják kellően ügyfeleiket.

A unit-linked biztosítás nem befektetési alap

A unit-linked biztosításokat sok esetben befektetési alapként értékesítik, ami nem túl szerencsés, mivel a kettő között óriási különbségek mutatkoznak. A unit-linked biztosítás azért érdekes termék, mivel sem nem biztosítás, sem nem befektetés, és mégis mindkettő egyben. Vagyis azon túl, hogy saját döntésünk alapján feltölthetjük biztosítási elemekkel, a pénzünk nagyobb része befektetési alapokban koncentrálódik. És itt jön képbe az összehasonlíthatóság kérdése. Ugyanis bár első látásra valóban sok a hasonlóság, azonban mégsem szabad egyenlőségjelet tennünk közéjük. Először is azért, mert a unit-linked biztosításhoz kötődő ügyfélköltségek – miután egy biztosító külön termékéről van szó – jelentősen különböznek, másrészt ez hosszú távra szóló szerződés, ennél fogva alacsony likviditású, ami azt is jelenti, hogy a tartamon belül (ami lehet 10, vagy akár ennél több év is) csak nehezen lehet a befektetett készpénzhez hozzájutni, és általában magas veszteségek árán. Persze nem csak negatív irányba tér el ez a konstrukció a befektetési alapoktól, hiszen a havi alacsony összegű díjfizetés lehetősége igen kényelmes megoldás azoknak, akik nem rendelkeznek nagyobb megtakarítással.

 

Kockázat, amelyet kevesen ismernek

Ahogy az előzőekben már írtam, a unit-linked biztosításnál a befektetési kockázatot az ügyfél viseli, vagyis előfordulhat, hogy a befektetett összegnél kevesebbet kap a lejáratkor. Ez azért is előfordulhat, mivel amennyiben befektetési alapokban elhelyezett pénzünkből nyereséget szeretnénk termelni, vagy legalább pénzünknél szeretnénk maradni a költségek levonását követően is, akkor szinte elkerülhetetlen néhány kockázatosabb alapba is beválasztani. Ezeknél – ha a választott eszközalapok a befizetéstől eltérő devizában meghatározott eszközöket is tartalmaznak – devizaárfolyam-kockázattal is számolni kell.

Mivel ez hosszú távú szerződés, időszakosan figyelni is kell a hozamok alakulását és amennyiben szükséges, akkor alapot váltani – áthelyezni kell a benne lévő pénzeinket, vagy jövőbeni befizetéseinket. Ehhez azonban érteni kell valamelyest a befektetési alapok világához, erre pedig kevés hétköznapi ember képes. Az üzletkötői tevékenységnek itt lenne talán a legnagyobb felelőssége, mivel erről részletesen kellene tájékoztatást nyújtani ahhoz, hogy az ügyfél valóban el tudja dönteni, kíván- e, tud- e ilyen árfolyamfigyelésekkel foglalkozni 10- 15 éves távlatokban. Valószínűleg nem. De erre csak évek múlva döbben rá.

A unit-linked termékek kockázatát mutatja az is, hogy a befizetett díj egy része nem kerül befektetésre, hanem azt a biztosító a költségek és a biztosítási kockázat fedezésére elvonja, ezért történhet meg az, hogy lejárat előtti korai megszüntetés esetén jellemzően veszteséggel tehető csak pénzzé a szerződés. Kockázatát növeli, hogy adott esetben a választott unit-linked termék magas költséggel rendelkezhet.

Kedvező lenne, ha az ügyfelek a lejáratig megtartanák az életbiztosítási szerződéseket, mivel ezeket a lejárati időtartam végére optimalizálják, így a várt hozamok elérésére is csak ekkor van lehetőségük. Azonban az ügyféligények megfelelő felmérésének hiánya és a tájékoztatások elmaradása ahhoz vezethet, hogy a szerződő ügyfelek évek múlva szembesülnek a kockázatokkal, így megtévesztve érzik magukat, amikor kiderül: valójában nem is ezt akarták.

A nem megfelelő választás mindenképp magas kockázatot jelent, ezért nem mindegy, hogy milyen esetben választjuk ezt a konstrukciót. Leginkább abban az esetben éri el célját, amennyiben minimum 10 évig fenntartjuk a szerződést, fizetjük a díjakat és nincs szükségünk pénz kivételre. Ezen túl vállaljuk a biztosítás díjának fizetését is, valamint a befektetés valamilyen szintű kockázatát, mivel amennyiben kizárólag tőkegarantált alapba helyezzük a befizetéseinket, abban az esetben a költségek magasabbnak bizonyulhatnak a hozamoknál. Ezen túl a fentiekben már írtaknak megfelelően képesek vagyunk az árfolyamfigyelésre és az annak megfelelő cselekvésre.

 

MNB–ajánlás a fogyasztók védelmének érdekében

Az MNB június 30- án bocsátotta ki a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokkal kapcsolatos prudenciális és fogyasztóvédelmi elvek alkalmazásáról szóló ajánlását. A cél olyan elvárások, követendő jó gyakorlatok konkrét, akár példákon keresztüli megközelítése, amelyek segítségével jól körülhatárolhatóvá válnak az elfogadható, etikus, befektetési egységekhez kötött életbiztosítási termékpaletta tulajdonságai.

Az ajánlásban megfogalmazott elvárások a következők:

a) a termékfeltételek és költségek kialakításakor az etikus piaci magatartás,

b) a költségek kialakításával kapcsolatban az arányosság és ésszerűség,

c) a teljes költségmutató (TKM) mértékénél a tisztességesség,

d) a költségek, TKM értékek bemutatása során az érthetőség, összehasonlíthatóság, átláthatóság,

e) az ügyfél tájékoztatása során a teljes körű, korrekt ügyféltájékoztatás,

f) a befektetések kezelése, a kockázatkezelés és állománykezelés során a felelős biztosítói magatartás,

g) az eszközalap paletta kialakítása során az egyszerűség, mint alapelv.

A fentieken belül a legfontosabb elvárások közé tartozik, hogy a biztosítók egyszerűen, és mindenki számára könnyen érthetően mutassák be a költségeket. Erre azért van nagy szükség, mert az ügyfelek nagyobb része egyáltalán nem érti a szerződési feltételekben foglaltakat, ami később súlyos félreértésekhez vezethet.

Ezen túl lényeges az is, hogy a biztosítók a kockázati díjakat a megtakarításra szánt összegtől válasszák külön. Az ajánlás tiltja a rejtett költségek felszámítását és elvárja, hogy a költségek bemutatása úgy épüljön fel, hogy az ügyfelek számára átlátható legyen.

Az ügyféltájékoztatás fontos része az igényfelmérés, amelynek minimális tartalmát a jegybank már rendeletben is rögzítette. Az igényfelmérés során az MNB elvárja, hogy az eljáró ügyintéző térképezze fel, hogy a kockázatot az ügyfél hajlandó és képes-e vállalni.

Igazán hasznos gyakorlatot hangsúlyoz a jegybanki ajánlás, amikor elvárásként fogalmazza meg, hogy a biztosító a szerződéskötést követően még a nyitva álló 30 napos felmondási időn belül rögzített telefonhívással (ún. „welcome call”), előre meghatározott kérdéssor alkalmazásával bizonyosodjon meg arról, hogy az ügyfél tisztában van- e a hosszú távon vállalt – akár rendszeres – kötelezettségeivel, valamint ennek során győződjön meg arról, hogy az ügyfél ügyleti akaratának megfelelő feltételekkel jött létre a szerződés. Az MNB az alábbi esetekben mindenképp javasolja, hogy a biztosító „welcome-call”-al győződjön meg az ügyfél valós szándékairól:

a) amennyiben a félreértékesítés gyanúja felmerül,

b) éves vagy féléves díjfizetésű és az átlagosnál magasabb összegű szerződés esetén, ahol felmerülhet, hogy az ügyfél egyszeri megtakarítási igényéhez egy rendszeres díjfizetésű biztosítási szerződés került rögzítésre, és

c) olyan élethosszig tartó (whole life) szerződés esetén ahol a termék 10 éves TKM (teljes költség mutató) értéke meghaladja az ajánlásban javasolt értéket, annak ellenőrzésére, hogy az ügyfél megtakarítási szándéka legalább 15 év.

A biztosítók és értékesítők a jegybanki ajánlásban megfogalmazott elvek betartásával miden bizonnyal nyernének, hiszen a legkedvezőbb számukra is az lenne, ha az ügyfelek döntő többsége a lejárati időtartam végéig megtartaná a biztosítási szerződését. Azonban ehhez a félreértések és csalódások elkerülése végett valóban szükség lenne az átláthatóbb és tisztességesebb működésre, valamint az ügyfél valódi igényeihez mért értékesítésre, amelyek a unit-linked biztosítások piacán a leghangsúlyosabban kellene, hogy megjelenjenek.

---