Alig nőnek az árak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tovább csökkent, 1,8 százalékosra mérséklődött az infláció, ami az év egészében 2 százalék alatt maradhat.


Júliusban a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek éves összevetésben, havi összehasonlításban viszont 0,3 százalékkal csökkentek – közölte honlapján a KSH. Az adat jobb az előzetes elemzői várakozásoknál, ami az élelmiszerárak 1,4 százalékos havi csökkenésével magyarázható. Júniusban 1,9 százalékos éves inflációt regisztráltak a statisztikusok.

Éves összevetésben az élelmiszerek az átlagosnál jobban, 2,8 százalékkal drágultak, csakúgy, mint a szeszes italok és a dohányáruk, valamint a szolgáltatások: előbbinél 8,6, utóbbinál 3,5 százalék volt az áremelkedés mértéke. Az üzemanyagok egy év alatt 0,9 százalékkal drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkek 2,1, a ruházati cikkek pedig 0,2 százalékkal lettek olcsóbbak. A háztartási energia ára 8,8 százalékkal csökkent: ezen belül a vezetékes gáz és az áram, valamint a távfűtés 10 százalékkal lett olcsóbb a rezsicsökkentés nyomán.

Az inflációra a következő hónapokban ellentétes folyamatok lehetnek hatással: a dohánytermékek árrésének emelése és az elektronikus útdíj bevezetése emelheti az inflációt, míg a víz-, a csatorna-, és a szemétszállítás díjának júliustól hatályos csökkentése mérsékli az árszínvonalat, csakúgy, mint a mezőgazdasági termelői árak érdemi csökkenése – olvasható Supppan Gergely Adó Online-hoz eljuttatott gyorselemzésében.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A Takarékbank elemzője összességében az év hátralevő részében 2 százalék alatti inflációra számít, amit a további rezsicsökkentés(ek) 0,8-1,6 százalékponttal mérsékelhetnek. Az alacsony infláció nyomán a kamatcsökkentési ciklus elvileg folytatódhat, de a nemzetközi likviditás szűkülése miatt már a Monetáris Tanács új stratégiájának megfelelően szünetekkel és kisebb lépésekben. A Takarékbank a 3,5 százalék alatti alapkamat elérésére nem lát esélyt.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.