AM: fórumot tartottak a hazai gyapjúhasznosítás új lehetőségeiről


A hazai gyapjú hasznosítási lehetőségeinek bővítéséről tartott szakmai konzultációt az Agrárminisztérium Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár vezetésével – közölte az AM pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyeztetésen áttekintették a gyapjú alternatív felhasználási lehetőségeinek – például szerves trágyapelletgyártás vagy építőipari szigetelőanyag-előállítás – helyzetét, a kapcsolódó hazai fejlesztési terveket és feladatokat a magyar gyapjú iránti kereslet növelése érdekében.

Jelenleg Magyarországon évente hozzávetőlegesen 2,5 ezer tonna gyapjú termelődik, ami európai viszonylatban nem jelentős mennyiség. A pandémia hatására azonban a nyers gyapjú hagyományos exportértékesítési lehetőségei jelentősen lecsökkentek. A külpiacok keresleti viszonyaira jellemző, hogy kizárólag a kiváló minőségű merinó gyapjúra van igény, a hazai juhállomány gyapjújának viszont csak kis része sorolható ebbe a kategóriába.

A termelőknél ugyanis elsősorban vegyes állományoktól származó, ugyancsak vegyes minőségű gyapjú áll rendelkezésre. Ma a nyírás, majd a tárolás vagy megsemmisítés költsége ugyanakkor jelentős terhet jelent a gazdálkodók számára. A magyar gyapjú ezzel együtt – különösen jó szakítószilárdsága miatt – jól hasznosítható lehet megfelelő tisztítás, válogatás után többek között az építőiparban vagy tisztítás nélkül kiváló, vízmegtartást segítő és talajállapotot javító pelletált szerves trágyaként – írták.

Az Agrárminisztérium célja, hogy összehozza az intézményi, szakmai és piaci szereplőket annak érdekében, hogy a gyapjú alternatív felhasználásának lehetőségeit közösen feltérképezzék és nemzetközi példák alapján, és a hazai viszonyokhoz igazodó, gazdaságilag életképes megoldásokat dolgozzanak ki.

A tervezett alternatív megoldások a juhászatok számára a folyamatos gyapjúértékesítés lehetőségét nyithatják meg, hozzájárulva a hazai gyapjúipar fejlődéséhez és a mezőgazdasági szereplők stabilabb piaci pozíciójához – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2016. február 12.

A Canterburyi mesék és a Valentin nap is Chaucertől származik

A Valentin nap a szerelmesek ünnepe. Sokan vélik azt, hogy ez az ünnep Amerikából származik, és napjainkban a nyugati világ kulturális térnyerésének egyik eredménye az, hogy egyre többen ünneplik Bálint napon a fiatalságot, a szerelmet. Érdemes egy kicsit mélyebben is kutatni, és megismerni a neves napnak a tényleges eredetét. Adótörténeti sorozatunk Valentin napi különszáma következik.

2016. július 29.

A háború átírja az adószabályokat

Az I. világháború kitörése sajátos helyzetet teremtett a Monarchiában, azon belül Magyarországon is. A hadiszükségletek miatt részben felfüggesztették a piaci viszonyokat, rögzített árgazdálkodást vezettek be, a korábban felfüggesztett adóreform egyes intézkedéseit életbe léptették. Mindezek elégtelensége miatt 1916-17-ben az adóztatás legdurvább módszereit alkalmazták, a rekvirálást. Mindez nem segített, Magyarország az I. világháború egyik legnagyobb vesztesévé vált.