Az idén is meghirdetik a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot


A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az idén is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a nevezési határidő 2024. február 5 – közölte a MISZ kedden.

A nagydíj célja, hogy elismerje a magyarországi innováció legkiemelkedőbb eredményeit, egyben lehetőséget biztosítson az innovatív termékek és technológiák megismerésére mind a gazdasági élet szereplői, mind a társadalom számára.

A pályázatot a MISZ a Magyar Innovációs Alapítvány által, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium (AM), az Energiaügyi Minisztérium (EM), a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) támogatásával hirdeti meg.

A közleményben ismertetik 27 neves tudósból, valamint vállalatvezetőből álló zsűri 1993 óta minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A szövetség idén 32. alkalommal hirdeti meg a pályázatot. A korábbi felhívásokra beérkezett 1416 pályaműből 1239 volt megvalósult, sikeres innováció és a legjobbak közül 240 kapott különböző innovációs díjat, ők alkotják a Magyar Innovációs Klubot.

A 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj nyertese az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé jelentős pénzjutalmat is kap. A nagydíj mellett kiosztják a GFM Ipari Innovációs, valamint Informatikai Innovációs Díját, az NKFIH Alapkutatástól a piacig Innovációs Díját, az AM Agrár Innovációs Díját, az EM Környezetvédelmi és Energiaügyi Innovációs Díját, az SZTNH Innovációs Díját, illetve a MISZ Startup Innovációs Díját is.

A díjakat a hagyományoknak megfelelően az Országház Felsőházi Termében ünnepély keretében adják majd át 2024 március végén.  A pályázati kiírás részletei a szövetség honlapján a https://www.innovacio.hu/nagydij_felhivas.php oldalon érhetőek el – olvasható a MISZ közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

EY: adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.