Az MBH Tudatos Segítség Program több mint 35 ezer fő támogatásához járult hozzá


Az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet idén egyéves stratégiai partnerségét ünnepli, amelynek keretében az elmúlt egy évben több tízezer család mindennapját tehették könnyebbé az MBH Tudatos Segítség Programon keresztül. Az együttműködő felek a program három alappillérét közösen határozták meg a hitelintézet társadalmi felelősségvállalási stratégiájában foglaltak mentén, annak érdekében, hogy hosszútávon, célzott segítséget nyújthassanak az arra rászorulóknak. Az eddigi kimagasló eredmények alapján a partnerek további programcélokat határoztak meg, amelyekben a pénzügyi tudatosságnövelés és fenntarthatóság is fontos szerepet kap.

Az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet 2023 májusában kötött hároméves együttműködési szerződést, amely megállapodás keretében a hitelintézet évi 100 millió forinttal támogatja a Segélyszervezet munkáját. A stratégiai partnerségben álló felek a közös együttműködés részeként tavaly ősszel indították útnak az MBH Tudatos Segítség Programot, amely három pillér mentén segíti a szociálisan hátrányos helyzetben lévő embereket. A program hosszú távú célkitűzése a rászoruló családok energetikai és pénzügyi tudatosságának fejlesztése, az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja fenntarthatóságának támogatása és különböző egyszeri krízistámogatások nyújtása.

Az együttműködés megkezdése óta számos kézzelfogható eredményt ért el a program: az Országos Segélyközponton keresztül összesen több mint 35 ezer embernek nyújtott segítséget az MBH Banktól érkező támogatás. Az energetikahatékonyságot célzó programelemmel több mint 200 család életében hozott pozitív és hosszú távú változást a program otthonaik korszerűsítésével (elavult hűtő, mosógép, olajkályha vagy hősugárzó, illetve régi nyílászárók cseréje). A kezdeményezésen keresztül krízistámogatásban mintegy 5.022 fő részesült az egy év alatt (például élelmiszer vagy higiénés csomag, gyógyszertámogatás, tanszer- vagy ruhaadomány), és a program további 25 ezer fő megsegítéséhez járult hozzá. A két szervezet által közösen megvalósított pénzügyi kiadvány és weboldal a hátrányos helyzetű csoportoknak ad át célzott ismereteket pénzügyeik kezelésére, a 2000 db pénzügyi kisokos összeállításában pedig a hitelintézet szakértő kollégái is közreműködtek.

„Mint az ország egyik vezető pénzintézete, felelősségünk túlmutat a gazdasági szerepvállaláson, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy hozzájáruljunk a társadalom jólétéhez, a fenntartható fejlődéshez, hogy hosszú távú értékeket teremtsünk mind a jelen, mind a jövő generációi számára. Ebben a munkában kiváló partnerünk az Ökumenikus Segélyszervezet, akivel közös célunk, hogy hosszú távon érezhető támogatást nyújthassunk a nehéz körülmények között élőknek és így fenntartható módon segítsük a rászorulók felzárkóztatását” – mondta Dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

„Már az első mérföldkőnél is megmutatkozik az MBH Bank Tudatos Segítség Programjának jelentősége. Az átgondolt szakmai tervezésnek és a hosszú távú, illetve nagyságrendileg példaértékű partneri elköteleződésnek köszönhetően már most is mértékadó eredményeket látunk a támogatott rászoruló családok megsegítésében. Az, hogy nem csupán a bajbajutottak egyszeri krízistámogatásáról van szó, hanem a közös értékek mentén kialakított együttműködés fő célkitűzése a megelőzés és a fenntarthatóság, annak záloga, hogy a rászoruló családok érdemi, akár sorsfordító esélyt kapnak életük megjobbításához” – emelte ki Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

További új elemek integrálása a programba

Az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet a partnerség második évében az MBH Tudatos Segítség Program továbbfejlesztését tűzték ki célul, amelyhez további programelemek kidolgozását kezdik meg. A cél, hogy a rászorulók továbbra is támogatást kaphassanak, amikor nehézségbe ütköznek. A fenntarthatóság jegyében újabb 500 főnek fognak hosszútávú segítséget nyújtani háztartási költségeik csökkentésének érdekében.

A felek egy a pénzügyi tudatosságot fejlesztő képregény összeállításán is dolgoznak közösen, amelynek célja, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel, az értő olvasás hiányával küzdőket is segítsék megfelelő pénzügyi döntések meghozatalában. Az együttműködés keretében elindul egy pénzügyi családmentor program is, amelynek részeként a partnerek egyénre szabott pénzügyi tanácsadást biztosítanak a leghátrányosabb helyzetűek számára, akár személyes látogatások keretében is.

Az MBH Bank a CSR-stratégiájában megfogalmazott pillérek mentén kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetben lévők segítését, ennek megfelelően a jövőben is arra törekszik, hogy olyan együttműködéseket kössön, amelyeken keresztül aktívan járulhat hozzá a társadalmi fenntarthatóság megteremtéséhez.

Forrás: MBH Bank Nyrt.


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Többet kellene költenie a hazai kkv-knak digitalizációra

Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a szektor informatikai beruházási hajlandóságában, a bank szakértője szerint akár versenyképességük megőrzésének kulcsa is lehet a digitális megoldások irányába történő fejlesztés.