Az OTP csoport lezárta a szlovén Nova KBM bank megvásárlását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OTP csoport lezárta történetének eddigi legjelentősebb akvizícióját, a szlovén Nova KBM bank megvásárlását, amely korábban az Apollo Alapok, valamint az EBRD tulajdonában volt – jelentette be a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

Kiemelték: a tranzakció lezárásával az OTP csoportnak – a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt – 30 százalék körüli részesedése lett a szlovén bankpiacon.

A két szlovén leánybank integrációja várhatóan 2024-ben zárul le; az új bank a csoport legnagyobb külföldi leánybankja lesz – írták. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tranzakciózárás nemcsak hosszú távú elköteleződésüket erősíti Szlovénia mellett, hanem azt is jelzi, hogy a csoport stabil, tőkeerős, kiemelkedő likviditással rendelkezik, és a menedzsment elkötelezett a regionális jelenlét erősítésében.

Előrevetítette, hogy a banki termékeket és szolgáltatásokat tovább fejlesztik, a fiókokat és az ATM-eket könnyebben el lehet majd érni, valamint a digitális és innovációs képességek növekedését ígérte.  John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója megjegyezte, hogy nagy várakozással állnak a két pénzintézet tervezett összeolvadása előtt, és hiszik, hogy az integráció nyertesei az ügyfeleik és a munkavállalóik lesznek.

Az Apolló és az EBRD elmúlt évekbeli támogatása, figyelme és iránymutatása lehetővé tette a Nova KBM számára, hogy Szlovénia egyik vezető pénzügyi intézetévé válhasson – vélekedett. Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója kifejtette: az általa vezetett pénzintézetet az elmúlt három évben már sikeresen integrálta az OTP csoport, e téren szerzett tudásukat és tapasztalataikat megosztják az új kollégáikkal.

A közlemény szerint az Apollo Alapok és az EBRD hat éven át voltak tulajdonosai a Nova KBM-nek, ez idő alatt a pénzintézet négy bank integrálásával nagymértékű átalakuláson ment keresztül. A Nova KBM az eszközállománya alapján 20,7 százalékos piaci részesedésével és több mint 1500 alkalmazottjával Szlovénia második legnagyobb bankja; a lakossági és vállalati szegmensben
egyaránt aktív.

Az SKB Bank Szlovéniában a harmadik legnagyobb bank 11,3 százalékos önálló hitelpiaci részesedéssel és 9,4 százalékos önálló betétpiaci részesedéssel. Az OTP csoport 11 országban van jelen, a folyamatban lévő üzbegisztáni akvizíció lezárását követően ez a szám 12-re nő. Jelenleg több mint 33 ezer munkavállalóval közel 16 millió ügyfélnek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.