Az SAP árbevétele 8 százalékkal nőtt az idei első negyedévben


A német SAP, a világ vezető vállalatirányítási szoftvergyártó óriása 8 százalékkal növelte árbevételét az idei első negyedévben, elsősorban a felhőszolgáltatási szektor bevételének jelentős bővülésére.

A cég honlapjára kedden fölkerült adtok szerint a március végével záródott három hónap bevétele 8,041 milliárd euró lett az egy évvel korábbi 7,441 milliárd euróval szemben. A felhőalapú üzleti bevételek ugyanakkor 24 százalékkal, 3,928 milliárd euróra ugrottak (a devizaárfolyamok változása nélküli növekedés 25 százalék volt).

Az egyszeri tényezők nélküli működési eredmény 16 százalékkal, 1,533 milliárd euróra nőtt. Az SAP a negyedévet 824 millió eurós adózott veszteséggel zárta az egy évvel korábbi 509 millió eurós nyereség után. A működési költségek 33 százalékkal, 8,828 milliárd euróra emelkedtek.

Elemzői várakozások átlagában minimálisan kisebb, 8,02 milliárd euró bevétel szerepelt. Az egy részvényre jutó korrigált eredmény 0,81 euró volt, gyengébb a szakértők által várt 0,98 eurónál.

A SAP megerősítette azt a korábbi várakozását, hogy idén 24-27 százalékkal nő a felhőalapú üzleti bevétele devizaárfolyamváltozás nélkül számítva, míg a korrigált üzemi eredménye 7,6-7,9 milliárd euróra emelkedik a tavalyi 6,51 milliárd euróról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.