Bedobta a törülközőt az Uber Franciaországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Péntek este 8 órától Franciaországban felfüggesztik a szolgáltatást, „mindenekelőtt a sofőrök biztonságának érdekében”.


Felfüggeszti működését Franciaországban a tisztességtelen eszközök alkalmazásával vádolt Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás, amelyiknek két vezetője ellen eljárás is folyik – erősítette meg pénteken Grégoire Kopp szóvivő.

Thibaud Simphal, az Uber France vezérigazgatója a Le Monde című napilap honlapján megjelent interjúban azt mondta: péntek este 8 órától Franciaországban felfüggesztik az Uber POP szolgáltatást, „mindenekelőtt a sofőrök biztonságának érdekében, akik az elmúlt napokban erőszakos cselekmények áldozatai voltak”. Ezenkívül az Uber „a párbeszédre és a nyugalomra törekszik a hatóságokkal és meg akarja mutatni, hogy felelősen gondolkodik” – mondta az igazgató.

Az amerikai központú Uber ellen 2014 novemberében indult előzetes vizsgálat megtévesztő kereskedelmi gyakorlat gyanújával, miután a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik, de a felhasználók nem fizetik be a kötelező járulékokat és adókat. A bíróság büntetőbíróság szeptember 30-án hoz ítéletet a szolgáltatás és két vezetője ügyében, akiket a taxis hivatás törvénytelen űzésében való bűnrészesség és törvénytelen adatkezelés gyanúja miatt is felelősségre vonják.    

Az Uber a taxisok szerint tisztességtelen eszközökkel veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, emiatt már többször tettlegességig fajuló összetűzések is történtek az Uber sofőrjei és a taxisok között, akik múlt csütörtökön tiltakozásul a szolgáltatás ellen harminc nagy útlezárással akadályozták országszerte a közúti közlekedést, óriási dugókat okozva.

Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség

Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!

Regisztráljon és próbálja ki >>

Az Uber vitatja a 2014-ben elfogadott törvényt, amelynek értelmében a nem regisztrált sofőrök egy év börtönbüntetéssel és 15 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók, jogosítványuk felfüggeszthető, a gépkocsijuk pedig lefoglalható. Az Uber ez ellen a törvény ellen az Európai Bizottságnál élt panasszal, s a francia alkotmánytanácshoz is keresetet nyújtott be.

Az Uber szerint jelenleg 10 ezer alkalmi sofőrjük és 400 ezer felhasználójuk van elsősorban olyan helyeken, ahol kevés a taxi. Ráadásul az elmúlt hetek történései még inkább ismertté tették a szolgáltatást.

Franciaországban a kiadható taxiengedélyek számát az állam szabályozza, amely az elmúlt ötven évben alig változott, 55 ezer az egész országban. Az engedély városoktól függően egy kisebb lakás árába, 150-250 ezer euróba (47-78 millió forintba) kerül, és 250 órás képzést ír elő a sofőröknek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.