Befejezte az Uber Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felfüggeszti a szolgáltatást az Uber Budapesten július 24-én 12 órától, amikor életbe lép a működését ellehetetlenítő jogszabály – jelentette be Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.


Hozzátette: a jogszabály nyomán bevonhatják az autósok jogosítványát, elvehetik rendszámukat annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek. Mint mondta, nem szeretnék ennek kitenni 1200 egyéni és kisvállalkozó autósukat.

Hangsúlyozta, kezdettől fogva keresték a párbeszédet a döntéshozókkal, több alkalommal tettek le konkrét javaslatot az asztalra, de „zéró nyitottság és zéró hajlandóság” volt a döntéshozókban, hogy érdemben foglalkozzanak ezekkel.

Kérdésre válaszolva elmondta, határozatlan időre függesztik fel a szolgáltatást Magyarországon. Dolgozni fognak a szabályozás további módosításán, ha lesz igény a döntéshozók részéről erre – tette hozzá. Elsősorban rajtuk áll, mikor változhat meg a szabályozás, ha ez megtörténik, akkor visszatérne az Uber – mondta.

Kitért arra is, megnézik, milyen más szolgáltatás élhet meg Budapesten, mivel az Uber rendszerét a személyszállításon kívül másra is használják. Egyelőre konkrét tervek nincsenek – tette hozzá.

Az Uber Magyarországon Budapesten kívül Budaörsön, Budakeszin, Nagykovácsiban, Solymáron, Pilisszentivánon, Pilisvörösváron, Pomázon, Pilisborosjenőben, Ürömben, Pátyon, Telkiben, Gyálon és Dunaharasztiban nyújt szolgáltatást.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Fekete Zoltán szerint egyértelművé tették, hogy az Uber be akarja tartani a szabályokat, minden feltételt teljesítettek, ami felmerült. Kötelezővé tették a sofőröknek a vállalkozói adószámot, amelynek nyomán a rendszer a nevükben elektronikus számlát állít ki az utasoknak. Személyszállítói engedéllyel ma már minden sofőr rendelkezik, az autóikat is levizsgáztatták, aki nem teljesítette ezeket a feltételeket az nem használhatta a rendszert – mondta. Minden fuvar 1,3 milliárd forintra volt biztosítva – jegyezte meg. Az Uber arányait tekintve több adót fizet Magyarországon, mint a milliárdos forgalmat bonyolító legnagyobb taxiscégek – tette hozzá az operatív igazgató.

Bíztak abban, hogy születhet egy innovációbarát szabályozás, ami nem született, helyette tiltó szabályozás lép életbe, amellyel az államkassza is adóbevételtől esik el – mondta.     Emlékeztetett, az Európai Bizottság júniusi iránymutatása szerint a sharing economy (közösségi gazdaság) szabályozására nem elfogadható a tiltás, a blokkolás, és több európai országban fogadtak el az ilyen típusú szolgáltatásokat a jogrendbe beillesztő szabályozásokat, példaként Finnországot, Romániát, Litvániát és Észtországot említette. Kitért arra, hogy a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság során több mint egymilliónyian utaztak az Uberrel. A világ 480 városában, 21 uniós országban működik a szolgáltatás.

Felidézte, 160 ezer felhasználója volt a szolgáltatásnak Budapesten, az utazások 39-40 százaléka külföldiekhez köthető, főleg a 20-35 éves korosztály utazott velük.

Az Országgyűlés június 13-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak.  

A tiltás akkor rendelhető el, ha a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki, a megbírságolt pedig tovább folytatja ezt a tevékenységet.

A diszpécserszolgálati tevékenységről rendelkező kormányrendelet szerint önálló diszpécserszolgálati tevékenységet vállalkozás a közlekedési hatóság által kiadott engedély birtokában végezhet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi közleménye szerint a jogszabály szerint a jogellenesen működő személytaxis személyszállítás a jövőben azzal is szankcionálható lesz, hogy az engedély nélkül végzett  tevékenységhez használt személygépkocsit első alkalommal 6 hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb 3 évre ki kell vonni a forgalomból. A járművezető kilenc büntetőpontot kap, ismételt elkövetés esetén újabb kilencet, vagyis ebben az esetben automatikusan fél évre visszavonják a vezetői engedélyét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2024. május 10.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.