Beindult az ingatlanpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ötödével nőtt az adásvételek száma egy év alatt, és még az árak enyhe növekedése sem elképzelhetetlen – írja elemzésében a Duna House.


A Duna House becslése szerint márciusban országosan 8124 ingatlan adásvétel volt, 21 százalékkal több a tavaly márciusinál. A viszonylag erős idei ingatlanpiaci forgalom a harmadik hónapban sem esett vissza, sőt az adásvételek száma az elmúlt két év egyik legjobb adata lett. Ennél jobbak csak a 2011. év végi, 2012. év eleji hónapokban voltak, amikor a végtörlesztéssel egy időben a kombinált mikrohitel program átmeneti csúcsot okozott a piacon – írja közleményében az ingatlan franchise hálózat.

A 8124 darab tranzakció 21 százalékkal több a tavaly márciusi adatnál, és az első negyedéves, eddig összesen közel 21 ezres darabszám is 12 százalékos növekedést jelent 2013 azonos időszakához viszonyítva.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!

Ez a trend ugyan túlmutat a szezonalitáson, de az összehasonlítást torzíthatja, hogy tavaly márciusban még nehezítette a kemény időjárás az értékesítési folyamatokat, és több tranzakció a későbbi hónapokra csúszott – mutat rá a Duna House, amely úgy látja, hogy a fokozott eladások és a növekvő kereslet mellett nem kizárt az árak enyhe növekedése sem.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.