Borúlátóak a cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A válság kirobbanása óta a legmélyebbre esett a kis- és közepes cégek vezetőinek jövőbe vetett bizalma – derül ki két felmérésből is. A cégvezetők leginkább a gazdaságpolitika és a közterhek alakulása miatt borúlátóak.

Újabb mélypontra zuhant az OTP Bank kis- és középvállalkozói (kkv) konjunktúra indexe, azaz tovább csökkent a magyar kkv-szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma – közölte az OTP Bank és a Policy Agenda az MTI-vel. A mutató értéke két hónapos stagnálás után a tavalyi negyedik és az idei első negyedévben jelentősen csökkent.

A kkv-szektor vállalatvezetőinek 70 százaléka negatívan vélekedik arról, hogy mi vár a magyar gazdaságra a következő fél évben: a válaszadók 37 százaléka szerint kissé romlik, 32 százaléka szerint pedig jelentősen romlás várható – áll a felmérésben. Stagnálásra minden ötödik megkérdezett számít, miközben a cégvezetők mindössze 10 százaléka mondta, hogy kismértékű gazdasági javulásra számít. Jelentősen romlottak a cégvezetők saját vállalkozásukkal kapcsolatos prognózisai: 39 százalékuk enyhe negatív változásra számít a következő fél év során vállalata általános gazdálkodási helyzetében, míg további 17 százalékuk erős visszaesést valószínűsít. A felmérés szerint a jelenlegi helyzet változatlanságára szűk háromtizedük számít, s csupán 16 százalékuk bízik abban, hogy jobb lesz cégének helyzete a következő időszakban.

Azonos trendet jelez előre a K&H kkv bizalmi index, amely négyéves mélypontjára süllyedt. A pesszimista várakozások főként a gazdaságpolitika, a közterhek, valamint a banki hitelkamatok várt változására vonatkoznak, miközben minimális javulás tapasztalható az európai uniós pályázati források elérhetőségének megítélését illetően – mondta el a kutatásról Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetője.

A 700 kisvállalat vezetőjének megkérdezésén alapuló kutatás szerint a cégvezetők bizalma leginkább a gazdaságpolitikával és a közterhek változásának irányával elégedetlenek, és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozásaik a legpesszimistábbak. A kutatásból kiderül: a cégvezetők mindössze 4 százaléka véli úgy, hogy a kormányzat versenyhelyzetet javító gazdaságpolitikát folytat. A központi intézkedések versenyképességre gyakorolt hatását az ipari vállalatok értékelik legnegatívabban, és a cégméret növekedésével párhuzamosan romlik a gazdaságpolitika megítélése. A kkv szektoron belül a 300 millió forint éves árbevétel feletti középvállalkozások számítanak legnagyobb arányban (83%) a közterhek növekedésére.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.