Brexit: aggódnak az európai autógyártók is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkongatta a vészharangot az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) szerdán, arra figyelmeztetve, hogy veszélybe kerül az európai autógyártási rendszer, ha Nagy-Britannia rendezetlenül, megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete a honlapján szerdán megjelent közleményben emlékeztetett arra, hogy minden európai vállalat az „éppen időben” (just-in-time) és „éppen a megfelelő sorrendben” (just-in-sequence) elvek alapján szervezi meg az autógyártást, aminek a lényege az, hogy a megfelelő alkatrészek a megfelelő mennyiségben és minőségben, a megfelelő helyről a megfelelő helyre jussanak el, és az adott technológiai hely által igényelt sorrendben jelenjenek meg.

Az autógyárakba mindennap alkatrészek milliói érkeznek, és ezekből állítják össze a járműveket. Ennek egyik fontos eleme, hogy teherautók folyamatosan és a megfelelő időpontban érnek oda az üzemekhez az alkatrészekkel. Egyedül Nagy-Britanniába naponta 1100 kamion hozza az európai szárazföldről az autógyártáshoz szükséges alkatrészekkel. Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése (Brexit) után még az is hatalmas logisztikai problémát okoz, ha csak rövid időre is, de meg kell állni vámkezelés miatt, mert a legkisebb késés is megzavarja a gyártási folyamatot, így jelentős költségekkel jár – hangoztatta az ACEA.

Erik Jonnaert, a 15 nagy európai járműgyártó vállalatot tömörítő szervezet főtitkára jelezte, hogy a gyártók már vészterveket készítenek és raktárhelyiségeket keresnek az alkatrészek felhalmozására. Ha hosszabb időre kell gondoskodni a megfelelő készlet rendelkezésre állásáról, akkor nagy területű raktárakra lesz szükség jelentős költségek árán.

Ha az Egyesült Államok és az Európai Unió nem tud megállapodni a kiválás feltételeiről, akkor a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai lesznek a mérvadók Nagy-Britannia és a 27 tagúra fogyatkozó unió közötti kereskedelemben. A WTO szabályai alapján 10 százalékos vámtarifa sújtaná az autók kereskedelmét.

„Nem szabad elfelejteni, hogy az autógyártásban a haszonkulcs jóval kisebb 10 százaléknál. Végeredményben ezeket a költségeket vagy a fogyasztóknak kell viselniük, vagy az autógyártóknak” – mutatott rá Jonnaert, hozzátéve, hogy még nem késő, és ezért sürgetik mindkét tárgyaló felet, hogy megkettőzött erőfeszítéssel dolgozzanak a megállapodás eléréséért.

Az EU és a London közötti tárgyalások holtpontra jutottak, noha már kevesebb mint hat hónap van hátra a szétválásra kitűzött 2019. március 29-i időpontig. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn úgy vélte, hogy minden eddiginél valószínűbbnek látszik, hogy nem sikerül megállapodásra jutni.

Az Európai Tanács szerdán Brüsszelben ült össze háromnapos tanácskozásra. A nyitónap teljes egészében a Brexitről fog szólni: a bennmaradó tagországok vezetőinek munkavacsorájára meghívták Theresa May brit kormányfőt, akivel megvitatják a fennmaradó problémás kérdéseket, ezután huszonhetes körben folytatódik az ülés Michel Barnier uniós főtárgyaló részvételével.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.