Brexit: May a Brexit-tárgyalások újranyitását kéri az EU-tól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Theresa May brit miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását kéri az Európai Uniótól – közölte kedden a Downing Street.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szokásos napi tájékoztatóján elmondta: a konzervatív párti miniszterelnök az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás, az úgynevezett backstop-záradék problémájára kíván megoldást találni.

Ez a mechanizmus a novemberben aláírt 585 oldalas Brexit-megállapodás része, de a londoni alsóház – jórészt a tartalékmegoldással szembeni rendkívüli ellenállás miatt – két hete a modern brit parlamentarizmus történetében példátlan, 230 fős többséggel elutasította az egyezményt.

Az Európai Unió ugyanakkor többször is jelezte, hogy sem a backstop-mechanizmusról, sem általánosságban a kilépési feltételeket tartalmazó egyezményről nem tartja lehetségesnek a tárgyalások újranyitását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Átadták az MNB Kiválósági ösztöndíjait

Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Kiválósági ösztöndíjat, a 2016-ban életre hívott program ösztöndíjában a jegybank tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi képzésben részt vevő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók részesülhetnek – közölte az MNB pénteken.

2023. december 8.

Teljes kapacitással működik a Vajda-Papír, bővült a soproni Horváth Fólia Kft.

Idén már teljes kapacitással működött Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír tavaly átadott új dunaföldvári gyáregysége, amely a generálkivitelező STRABAG Generálépítő Kft-vel ipari és energetikai építmény kategóriában elnyerte a 2023. évi Építőipari Nívódíjat – közölte a vállalat.