Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium csapata nyerte az idén hetedik alkalommal rendezett Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyt – jelentették be a verseny döntőjét követő eredményhirdetésen szerdán Budapesten.
Második lett a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium csapata, harmadik helyen a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium négyfős csapata végzett.
Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára, az esemény fővédnöke kiemelte: a pénzügyi tudatosság javítása a kormány egyik legfontosabb küldetése, ugyanis az, ha egyéni szinteken kialakul, akkor később, a nemzetgazdaság szintjén összeadódik, és erősebbé teszi a gazdaságot és az országot.
Hozzátette, hogy a mostanihoz hasonló élményalapú programok nagyon sokat segítenek ebben. Emellett kiemelte a pénzügyi tudatosságot fejlesztő Pénz7 rendezvénysorozatot, amelyre az idén több mint 1300 iskola 200 ezer diákja vett részt több mint 600 oktató közreműködésével.
Az OECD 39 tagországa közül Magyarország a negyedik helyen végzett a pénzügyi tudás területén a teljes lakosság körében, ami kimagasló eredmény – mutatott rá.
Tóth Tibor felhívta a figyelmet, hogy a megszerzett tudást fejleszteni kell, mert rengeteg pénzügyi kihívással nézünk szembe a jövőben, mint a pénzügyi rendszerek bonyolultsága, vagy a pénzügyi csalások.
Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke beszédében elmondta: a MÁK az állampapír-forgalmazásban piacvezető, több mint 60 százalékos részesedéssel, ami az állampapírok online vásárlása esetében 80 százalék. Pénzforgalmi szolgáltatóként több mint 200 féle tevékenységet végez a szervezet, amelyen tavaly több mint 62 ezer milliárd forint „ment át” – tette hozzá.
Közölte: a háztartások kezében lévő állampapír-állomány az adósságfinanszírozásban 2010-ben elenyésző volt, 14 évvel később pedig a teljes állomány 21 százalékára emelkedett.
A Legyél te is pénzügyi junior klasszis! gimnazisták számára meghirdetett versenyen több mint ezer diák és tanár vett részt idén. A harmadik, országos fordulóban a legjobb 20 csapat mérte össze tudását a Budapesti Gazdasági Egyetemen, kedden. A Legyél te is pénzügyi junior klasszis! című pénzügyi vetélkedőt idén is Privátbankár.hu Kft. hirdette meg.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!