Cégfelvásárlás: zöld út a kínai állami cégnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Engedélyezte az Európai Bizottság a ChemChina vegyipari cégnek a svájci Syngenta megvásárlását.


A kínai állami China National Chemical Corp. (ChemChina) konszern 43 milliárd dollárért vásárolja meg a bázeli székhelyű Syngenta AG-t. 

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta: a felvásárlást bizonyos feltételekhez kötötték annak érdekében, hogy az egyesülés ne vezessen az ár- és az innovációs verseny mérséklődéséhez a rovarirtószerek piacán.

„Az európai gazdák és fogyasztók számára is fontos, hogy a Syngenta felvásárlása után is tényleges verseny legyen a rovarirtószerek piacán” – fogalmazott.

 

Hozzátette, hogy a ChemChina teljes mértékben eloszlatta a brüsszeli testület részéről korábban felmerült aggályokat. 

A Syngenta felvásárlására már az amerikai Monsanto is kísérletet tett 2015-ben.

Szakértők szerint a ChemChina egyike a külföldön legagresszívabb módon terjeszkedő kínai vállalatoknak. A ChemChina vásárolta meg például az olasz Pirelli abroncsgyártót is 7,7 milliárd dollárért.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.