Csak színlelték az együttműködést a kartellező hajós cégek, súlyosabb bírságot kaptak


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.

A GVH azt közölte hétfőn, hogy az említett két cég – bár a vizsgálat során elismerte a jogsértést – az eljárás jogszerűségét vitatva utólag megtámadta a hatósági döntést a bíróságon, ezzel világossá tette, hogy valójában már az eljárás során sem volt együttműködő.

Emlékeztettek, hogy a GVH március elején állapította meg, hogy két vállalkozáscsoport jogsértő módon próbálta felosztani a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt BKV-tendert.

A vizsgálat során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként feltárta a kartellben való részvételét a versenyhatóság felé. GVH versenytanácsa tavaszi határozatában erre tekintettel mintegy harmadával csökkentett, 6,5 milliós bírságot szabott ki az érintett cégekre.

A döntést követően azonban a kartellben résztvevő egyik vállalatcsoport – a beismerése, illetve a kartell saját maga által feltárt körülményei dacára – keresetet indított a döntéssel szemben, teljes egészében vitatva az eljárás jogszerűségét.

A GVH határozataival szembeni jogorvoslat lehetőségét a versenytörvény minden esetben – így még a kartellezést elismerő cégek számára is – garantálja, hiszen a közigazgatási döntések kontrollja fontos jogbiztonsági kritérium.

A vállalkozások által benyújtott keresetlevélből ugyanakkor ebben az esetben egyértelművé vált, hogy mégsem teljesülnek az önfeladásuk miatt kapott hatósági bírságkedvezmény feltételei.

A jogszabály ugyanis a kedvezményhez teljes mértékű, jóhiszemű és folyamatos együttműködést követel meg a vállalkozásoktól. Ezt nem csupán a hazai, hanem az európai uniós versenyjogi joggyakorlat (és az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlata) is egyértelműen megerősíti – tették hozzá.

A GVH versenytanácsa ezért a jogszabályi előírásoknak megfelelően módosította márciusi döntését: a bírságcsökkentést visszavonva, a teljes bírságot kiszabta az érintett vállalkozáscsoport két tagjára, a Rubin Group Kft.-re és a DUNA-WESER Kft.-re. A két cégre kiszabott bírság ezzel együttesen 6,5 millióról 10 millió forintra emelkedett – jelezték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Bővült a forgalma és javult az eredménye a Vajda-Papírnak 2023-ban

ekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet. Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője a szerint a kedvező eredmények mögött az energia árak mérséklődése, a termelékenységük javulása, valamint a cég energiaszükségletét csökkentő beruházások, az innovációk és az ennek köszönhetően a növekvő hatékonyság áll. Vajda Attila 2024-ben is forgalomnövekedésre és a jövedelmezőség további javulására számít, de a cégcsoportnak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a 2023. második felétől a cellulóz árak lassú növekedésnek indultak, ami 2024 első negyedévében is folytatódott. 2024 első negyedéves eredményei hasonlóan alakultak, mint 2023 negyedik negyedévében, folytatva a pozitív trendet. A vállalatvezető beszámolt arról is, hogy a korábban lelassított beruházások felpöröghetnek, 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást terveznek, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait.

2024. május 8.

Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés

2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.