Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Augusztusban fordult elő idén először, hogy 10 ezer alá került a hónap során behozott használt személyautók száma – állapította meg a Datahouse adatai alapján hétfői elemzésében a JóAutók.hu.
A 9701 importált használtautó 11 százalékkal marad el a tavaly augusztusban regisztrált 10 901 darabtól. Az év első öt hónapjában több mint 58 ezer használt személyautó érkezett az országba, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Júniustól azonban fordulat történt, a nyár kezdete óta a havi behozatali számok rendre elmaradnak az előző év értékeitől. Nyolc hónap adatai alapján a használtimport volumene már csupán 4,9 százalékkal áll a tavalyi szint felett.
Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója az adatokat kommentálva megállapította, augusztusban eleve minden évben érezhető néhány százalékos visszaesés az előző hónapokhoz képest a szabadságolási főszezon miatt. Most augusztusban emellett a bizonytalanság is sokakat visszatartott az autóvásárlástól: a rezsiköltségek sokak számára még ismeretlen mértékű emelkedése mellett a piac felett egyre határozottabban ott lebeg az üzemanyagár-támogatás közeljövőben bekövetkező kivezetésének lehetősége is.
Tovább rontják a használtautó-importőrök lehetőségeit az egyre feljebb kúszó hitelkamatok, illetve a tartósan 400 forint körül alakuló euróárfolyam is. Ráadásul az újautók hiánya miatt a nyugati piacokon is jelentősen drágultak az elérhető használt járművek – tette hozzá a szakértő.
A további lassulás ellen hat ugyanakkor – folytatta -, hogy augusztusban továbbra is 10 ezer alatt alakult az eladott új személyautók száma, igaz, a 9987-es darabszám növekedést jelent a júliusi 8955-höz képest. A márkakereskedőknél azonban továbbra is hosszúak a várólisták, az előjegyzések zöme 2023-ra szól, nem egy esetben akár 12 hónapos határidőt tudnak csak vállalni egy-egy márka képviseletei.
Az őszi hónapokban várhatóan ismét lesznek majd 10 ezer feletti behozatali értékek, ám a gazdasági kilátások további romlásával egyre nő az esélye, hogy az év első felében látott felívelés ellenére az év egészében a tavalyi 132 ezres szint alatt marad a behozott használt autók száma – prognosztizálta Halász Bertalan.
A használtautó-import első nyolchavi 4,9 százalékos emelkedésével szemben az újautó-eladások száma 10,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól – fűzte hozzá a JóAutók.hu.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!