Csúcson a lakásépítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly 21 127 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építhető lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A KSH jelentése szerint tavaly a negyedik negyedévben 10,8 ezer új lakás épült, szemben az egy évvel korábbi 7,5 ezerrel, míg az engedélyek száma 7,7 ezerre csökkent 10,1 ezerről. Az elmúlt 5 évben 2019 utolsó negyedéve volt az egyetlen, amelyben a használatba vett lakások száma magasabb volt az építési engedélyek (bejelentések) számánál.

2019-ben az új lakások közel felét (49 százalék) Budapesten és Pest megyében vették használatba. A Dunántúl nagyrégióba esik a használatba vett lakások 33, az Alföld és Észak nagyrégióba 18 százaléka.

Budapesten 5838 lakást vettek használatba, 51 százalékkal többet, mint 2018-ban. A kisebb városok kivételével – ahol csak 3,6 százalékos bővülést mértek -, minden településkategóriában kétszámjegyű volt az új lakások számának növekedése.

A természetes személyek által épített lakások aránya 2019-ben 46 százalékról 41 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 53 százalékról 57 százalékra nőtt 2018-hoz képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 42 százaléka többlakásos épületben, 3,8 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 2019-ben 2,7 négyzetméterrel, 96,6 négyzetméterre csökkent 2018-hoz képest.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építhető új lakások 55 százalékát a fővárosban és Pest megyében tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma Budapesten (1,4 százalékkal) és a községekben (4,7 százalékkal) emelkedett, a megyei jogú városokban (12 százalékkal), a többi városban (10 százalékkal) csökkent.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.