Digitálisan kell közigazgatási pert indítani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliustól a cégeknek elektronikusan kell kezdeményezniük a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát, mivel a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint ezekben a perekben kötelező az elektronikus kapcsolattartás a jogi képviselővel eljáró felek és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezetek számára a határozatot hozó szervezettel – közölte a NAV.


Az adóhatóság honlapján ismerteti: a keresetlevelet és mellékleteit elektronikus úton az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél kell benyújtani, amely öt napon belül felterjeszti a másodfokú határozatot hozó szervhez, az pedig – a keresetlevélben foglaltakra vonatkozó nyilatkozatával együtt – tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz.

Ha a keresetlevél a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet és az ügy iratait az első fokon eljárt közigazgatási szervezet három napon belül terjeszti fel a másodfokon eljáró szervnek, amely nyolc napon belül továbbítja a bírósághoz.

Ha a keresetet az első fokon eljáró közigazgatási szerv ellen kell megindítani, a másodfokú szervre vonatkozó rendelkezések irányadóak.

A NAV által meghozott közigazgatási döntésekkel szemben a navkper elnevezésű űrlapon lehet közigazgatási pert kezdeményezni, amelyet az általános nyomtatványkitöltő programmal lehet kitölteni. Az űrlapon rögzíteni lehet a keresetet vagy önálló elektronikus dokumentumként is csatolni lehet, a mellékleteket digitalizált formában kell csatolni. A nyomtatványt a NAV honlapjáról lehet letölteni.

(MTI)

Kommentár a közbeszerzési törvényhez

Megjelent!

Kommentár a közbeszerzési törvényhez című kiadványunk a 2015. november 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvény rendelkezéseit magyarázza, a műfajnak megfelelően paragrafusról paragrafusra.

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.