Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Decemberben havi összevetésben csökkentek az országos és a budapesti átlagos albérletárak a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint, ám a január első két hetében Budapesten drágulás látható a kínálati piacon – közölte csütörtökön az ingatlan.com.
A közlemény a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) lakbérindex adataira hivatkozik: országosan 0,2, Budapesten viszont 0,7 százalékkal csökkentek az albérletárak decemberben. Kiemelték: januárban a fővárosi albérletpiacon az átlagos bérleti díj 250 ezer forintra emelkedett, az előző hónapokban látott 240 ezer forintról. Ez részben magyarázható azzal, hogy a reálbérek idén pozitív tartományba kerülnek – közölték.
A vármegyeszékhelyeken havi szinten stagnáltak a bérleti díjak, éves szinten azonban Debrecenben 43 százalékkal 200 ezer forintra, Győrben 27 százalékkal 190 ezer forintra nőttek a bérleti díjak tavaly januárhoz képest. Szegeden csak 8 százalékos volt az éves bérletidíj-emelkedés, ám a következő időszakban az elektromosautó-gyár városba költözése jelentősebb felértékelődést hozhat – tették hozzá.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint tavaly decemberben országosan 13, Budapesten 12 százalékos volt a drágulás az egy évvel korábbihoz képest. Úgy fogalmazott: „A 2015-ös átlagszintekhez képest 95 és 85 százalékos emelkedés következett be. Ugyanakkor a reállakbérek, vagyis az inflációval korrigált bérleti díjak, még mindig elmaradnak a 2020 januárjában látott csúcsértékektől. Ez azt is jelenti, hogy 2019 második fele óta a bérleti díjak lassabb ütemben drágultak, mint ahogy a fogyasztói árak emelkedtek.” Azt is hozzáfűzte: a tavalyi 17,6 százalékos inflációval megegyező mértékű drágulást a legtöbb bérlő nem tudja megfizetni, így a tulajdonosok számottevő része beéri kisebb mértékű emeléssel is.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!