Dübörög az ipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliusban az ipari termelés volumene 12,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte az előzetes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel.


Januárban 6,9 százalékkal nőtt az ipari termelés. Az év első két hónapjában a termelés 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az export értékesítése 0,2 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 37 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 2,1 százalékkal esett. A másik meghatározó alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 3,2 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerexport 5,5, a vegyipar kivitele 10,2, a gumiiparé 12,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a gépexport 6,0, a villamosberendezéseké 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A belföldi eladások 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a feldolgozóipar értékesítési volumene 13,7 százalékkal nagyobb volt, mint a múlt év azonos hónapjában.

A járműipar belföldi eladásai 26,1 százalékkal nőttek tavaly februárhoz viszonyítva, a gumiipar 32,6 százalékkal növelte értékesítését. Az élelmiszeripar belföldre 10,0 százalékkal több árut adott el, a gyógyszeripar viszont 0,4 százalékkal kevesebbet.   

Összességében a fogyasztási cikkek belföldi értékesítése 11,0 százalékkal, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeké 6,0 százalékkal meghaladta a tavaly februárit, a beruházási javaké viszont ennél is jobban 15,4 százalékkal nőtt. A további felhasználásra szánt anyagok, részegységek és félkész termékek kereslete 18,2 százalékkal szárnyalta túl a tavaly februárit.  

Februárban az összes új megrendelés 6,4 százalékkal volt több annál, mint amennyit egy évvel azelőtt adtak fel, az új  belföldi megrendelések 8,0 százalékkal, az export rendelések 6,2 százalékkal nőttek. A feldolgozóipar összes rendelésállománya azonban 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az export megrendelések 7,5 százalékkal voltak alacsonyabbak, míg a belföldi rendelések 19,4 százalékkal nőttek.

(MTI)

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban 1,6 százalékkal emelkedett.

Az év első hét hónapjában 9,8 százalékkal nőtt a termelés az előző év azonos időszakához képest.
Mikó Ildikó, a KSH munkatársa az adatok ismertetésekor elmondta: az idén eddig ez a legmagasabb növekedés, sőt 2011 februárja óta nem volt ennél jobb adat. Változatlanul a járműgyártás játszik főszerepet az ipari adatok alakulásában.

Nem fizet a vevője? – IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. szeptember 25-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt

A növekedés megfelel az elmúlt hónapok tendenciáinak, márciusban 10,7 százalékkal, áprilisban 9,7 százalékkal, májusban 10,1 százalékkal, júniusban pedig 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés a nyers adatok szerint.

A 2014 júliusi részletes adatokat szeptember 12-én közli a KSH.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.