Dunaferr: nincs igazgatóság, kirúgták a szakszervezet vezetőit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kemény és példátlan helyzet alakult ki a Dunaferrnél a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint, amely elfogadhatatlannak tartja a cég szakszervezeti vezetőinek azonnali hatályú elbocsátását. A jogtalan intézkedések miatt a Vasas és az érintettek bírósághoz fordulnak – mondta a szövetség elnöke.

Spieglné Balogh Lívia azt mondta, folyamatos kapcsolatban vannak a kollégáikkal, akiknek a munkáltatóval való írásos megállapodás ellenére telefonjaikat és internetelérését a gyár vezetése letiltotta.

Szavai szerint a szövetség elnöksége megdöbbenve értesült a dunaújvárosi kollégáktól, hogy pénteken reggel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetését és egy tisztségviselőjét a biztonsági szolgálat nem engedte be a gyárba. Ezzel a cégvezetés akadályozza és ellehetetleníti az érdekképviseletek működését – mondta.

Hozzátette, hogy az érintettek az azonnali elbocsátásukról szóló dokumentumokat nem kapták kézhez, megfogalmazása szerint arrogáns a munkaadó fellépése. A helyi szakszervezeti vezetők szombat reggel sem léphettek be a gyárba, annak ellenére, hogy erre törvény biztosította joguk van – tette hozzá.

Pénteken reggel, munkakezdéskor nem engedték be a kapun a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort, valamint Eszenyi Andrást a gyár területére. Ők hárman az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói delegáltjaként, a cég felügyelőbizottsága választott tisztségviselői is voltak egyben.

A Dunaferrnek szeptember 30-a óta nincs igazgatósága, illetve felügyelő bizottsága. November végén a cégszerű működés törvényes visszaállítására szólította fel a Dunaferr vezetését a területileg illetékes cégbíróság. December 11-én a Dunaferr Vasas Szakszervezet szövetségi tanács ülést akart tartani a gyárban, de mivel már a főportánál feltartóztatták őket a gyár biztonsági emberei, így az ülést kénytelenek voltak a főkapu előtt megtartani.

DunaferrA szakszervezet honlapján Evgeny Tankhlievich, legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettesként írta alá a munkavállalóknak pénteken kiküldött levelét, amelyben közli, hogy a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőinek munkaviszonyát a vállalat azonnali hatállyal felmondja.

„Megelégeltük a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetőinek áruló, kollaboráns magatartását is, és nem engedjük meg, hogy a továbbiakban bármiféle támogatást adjanak dunaferres munkavállalóként a zsákmányra éhes támadóknak. Éppen ezért a mai nappal az érintett szakszervezeti vezetők munkaviszonyát az ISD Dunaferr Zrt. azonnali hatállyal megszüntette” írta. A belépési korlátozásokra azért volt szükség szerinte, mert a „Dunaferrt jogtalanul elfoglalni akaró horda, a Dunaferr törvényes működésének helyreállítását akadályozni akaró személyek megkíséreltek volna jogtalanul behatolni a Dunaferr területére” – olvasható a levélben.

Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. A nyilvános cégadatok szerint a 4500 munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Többet kellene költenie a hazai kkv-knak digitalizációra

Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a szektor informatikai beruházási hajlandóságában, a bank szakértője szerint akár versenyképességük megőrzésének kulcsa is lehet a digitális megoldások irányába történő fejlesztés.