Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jászai Mari tanítványa volt. Fiatalon ismert, körülrajongott színésznő, élete vége felé pedig egy vállaltnál tisztviselő. A köztes időben „csodát tett” a magyar filmgyártással.
A San Diegó-i Állami Egyetem kutatása szerint 2019-ben a legnagyobb bevételű amerikai filmek 40 százalékában nő játszotta a főszerepet. Ez – kommentálta az általa közzétett hírt az MTI – nagy kiugrás a korábbi 9 százalékhoz képest.
Hollywood, amerikai álom, 21. század… És a kasszasikerek kevesebb, mint felében volt nő a főszereplő. Nézőpont kérdése, hogy ez egyébként sok, vagy kevés. Ahogyan az is kérdés, vajon ennyivel jobbak-e a férfi színészek – legalábbis a főszerepekben -, esetleg a rájuk épített történetek izgalmasabbak, vagy még (mindig) inkább kedveljük a klasszikus kalandorokat, a cinikus zsarukat, a „rossz fiúkat”, mintsem a romantikus hősnőket és a „csajos” mozikat.
Vajon a producerek hány százaléka nő az amerikai filmiparban? És Európában?
Biztosan készített már valaki erről is statisztikát – de ne aggódjanak – nem citálom ide ennek eredményét, és meg sem próbálom elemezni a kérdést.
Fentiek azonban, remélhetőleg, megfelelő felvezetést adnak annak az asszonynak a történetéhez, aki az első magyar női filmproducer volt, nem is akármikor, hanem már az 1910-es években, ráadásul Magyarországon!
Mégis, Balogh Béláné Kornai Margit nevét – mert, hogy ő az a bizonyos asszony – hiába keresnénk a korszak filmjeinek főcímében, pedig a magyar filmgyártás történetében meghatározó és kezdeményező szerepet játszott. Rengeteget olvasott, és legendás „szimata” volt az izgalmas filmtémák felkutatásához.
Cseppet sem mellékesen, kitűnő üzleti érzékkel is bírt, aminek mind személyes életében, mind a magyar filmgyártásban – aktuálisan filmrendezőként, dramaturgként vagy gyártásvezetőként – dolgozva.
Első férje, Papír Sándor – az első világháború előtt ismert táncos-komikus volt -, 1911-ben lett az Újpesti Népszínház igazgatója. A színház színvonalának emelése, társulatának bővítése érdekében jelentős kölcsönöket vett fel. Sajnos vágyott színigazgatói karrierjének nem örülhetett sokáig: 1914-ben váratlanul elhunyt, és így két kisgyermekével egyedül maradt özvegye nyakába szakadt a színház minden gondja – és adóssága. (A két árván maradt kisgyermek – Papír Mária és Viktor – sem „akárki”: Szepes Mária és Victor Charon néven ismerjük őket.)
Margit kifizette az adósságot, de szinte mindene ráment erre. Ezért – nem kevés bátorsággal, és még több üzleti érzékkel – mozi-üzemeltetésbe kezdett a budapesti tisztviselőtelepen (az Orczy út, Vajda Péter utca, Könyves Kálmán körút, Üllői út és a Nagyvárad tér által közre fogott területen épült lakónegyed igen elegánsnak számított akkoriban).
A következő két évben egy új férjjel és egy új vállalkozással lett gazdagabb: házasságot kötött a híres színészcsaládból származó (nagybátyja Lendvai Márton volt) színész-filmrendezővel – Galánthay Balogh Bélával -, majd közösen filmgyártó- és kölcsönző vállalatot alapítottak. Nem túlzás, ha megállapítjuk, ezt elsősorban Margit fáradhatatlan munkájának, szervezőkészségének köszönhetően sikerült 1917 nyarán részvénytársasággá fejleszteni. Ezzel megalakult Magyarország harmadik legnagyobb alaptőkéjű filmgyára az Astra Filmgyár és Filmkölcsönző Részvénytársaság.
Kornai Margit és Balogh Béla (Forrás: NFI)
Az Astra szinte berobbant a köztudatba, és nemcsak azért mert üvegműterme is épült -, hanem mert néhány hónap alatt kirukkoltak öt Balogh Béla-filmmel, amelyből három azonnal átütő siker lett, és máig ikonikus darabjai a magyar filmgyártásnak: a Vengerkák, az Obsitos, a Pál utcai fiúk. Ezek – természetesen – még némafilmek voltak, de már hordozták a Balogh házaspár filmjeinek jellemzőit: merész és aktuális témaválasztás, a társadalmi kérdések és a szenvedők iránti különös érzékenység, a női sorskérdések tematizálásán át a gyermeksorsok hiteles, felkavaró ábrázolásig.
Éles szemük volt a tehetség felismerésére is: a korszak számos, később világsztárrá vált magyar színésze köszönheti a Balog házaspárnak karrierjét, mint például Putty Lia, Bánky Vilma, Petrovich Szvetiszláv/Iván, Bojda Juci, Lóth Ila. Ha ma ismeretlenül is csengenek e nevek, a maguk idejének igazi „celebjei” voltak (persze ehhez akkor tehetségre is szükség volt).
Emellett rengeteg műfajt is kipróbálnak, a társadalmi drámától a könnyed és divatos vígjátékokon át az amerikai típusú kalandfilmig. Azt, hogy lényegében Margit „viszi a hátán” a filmgyárat, már 1918-ban is kétségtelen volt, és nem csupán a szakma, de a sajtó számára is: „hozzáértése, nagyszerű munkabírása és finom ízlése minden Astra-filmnél érvényesül”, ő a „filmgyártás lelke és lelkes harcosa”- ismerték el, vagy dicsérték azért, mert „különösen eredeti és frappáns ötleteivel tűnik ki”.
Ez utóbbira markáns példa az a film, amely rendezési jogáért Kertész Mihály (a Casablanca rendezéséért szűk negyedszázad múlva Oscar díjjal elismert filmzseni) is ringbe szállt. „A császár katonái” című filmről van szó, amely a Balogh házaspár által felfedezett, és később az Egyesült Államokban befutott Putty Lia egyetlen magyarországi szerepe volt. Az alapjául szolgáló színműre Margit figyelt fel, és a film jogait is ő vásárolta meg, eredeti szándéka szerint, természetesen az Astra számára.
Kezdetben azonban úgy tűnt, hogy az Astra az éppen folyó munkák miatt nem tudja azonnal elkezdeni a film forgatását, ráadásul a filmiparban általános volt a nyersfilm-hiány is, amivel a stúdió is küzdött. Így Baloghné Kertész Mihállyal is tárgyalni kezdett a darab megfilmesítéséről. Megállapodást ugyan nem kötöttek, de Kertésznek annyira megtetszett az ötlet, hogy reklám célra azonnal leforgatott néhány jelenetet.
Közben Margitnak mégis sikerült megállapodnia az Astrával, és hamarosan el is készült „A császár katonái” filmváltozata. Kertész Mihály ezen vérig megsértődött és rendkívül sértő hangvételű levelet írt Balogh Bélánénak, melyet a szaksajtóban is megjelentetett. Levele nem maradt válasz nélkül, Balogh Béla és az Astra filmgyár hivatalnoknője, Huber Renée hasonló stílusban válaszoltak neki. A sajtónak persze nemcsak a szóban forgó levelezés adott jó időre témát, hanem az is, hogy Kertész olyannyira dühös volt az asszonyra, hogy „téglát ragadva támadt neki.”
Mi is lehetett olyan különleges ezen a színdarabból írt forgatókönyvön, hogy – lényegében szó szerint – verekedtek érte a filmszakma akkori nagyjai?
Sokat elárul, hogy a filmet elemző internetes portál – többek között – az alábbi kulcsszavakat köti az ominózus nűhöz: antimilitarista cikk; árulás; börtön; császári tisztek; haditörvényszék; kitiltás a kaszinóból; lefokozás; megszégyenítés; mintakatona; öngyilkosság, osztrák ellenesség; parancsmegtagadás; tömegbe lövetés; tüntetés.
Nos, maga a téma önmagában – a történet a tiszti becsület kérdése körül forog, ütköztetve a kötelesség mindenáron való teljesítését a „zsigeri” igazságérzetünkkel – még nem lett volna unikum, de 1918 őszén, az őszirózsás forradalom idején kiáltóan aktuálissá vált.
Olyannyira, hogy a film a forradalmi események hatására, a színdarabtól eltérően, forradalommal végződik. A tisztek, a legénység letépik sapkarózsájukat, a nép megrohanja a fogházat, amelyben a darab főszereplője sínylődik, és kiszabadítják onnan. „Éljen a Nemzeti Tanács! Éljenek a magyar katonák!” – kiáltja a tömeg, amely végül levett kalappal áhítatosan énekli: „Isten áldd meg a magyart … ”
Bizonyára a kései utókor sem lepődik meg azon, hogy „a cenzúra alól felszabadult magyar filmgyártás szenzációs első forradalmi filmje”-ként hirdetett mozit a Tanácsköztársaság leverése után betiltották.
A film további érdekessége, hogy alkotói akarva-akaratlanul is értékes kortörténeti dokumentummá tették, mivel a rendező, Balog Béla ihletet merített abból – és persze nem kevés „statiszta-pénzt” spórolt meg a filmstúdiónak ezt kihasználva -, hogy a forgatás az őszirózsás forradalom idején zajlott, így a forradalmi katonaság közreműködésével forgattak le több tömegjelenetet.
Nem kevés része lehetett e filmnek is abban, hogy Margit rövid időn belül kivívta magának – és közvetve a női alkotóknak általában – a filmszakma megbecsülését, olyannyira, hogy még sztrájkba is léptek a védelmében.
Az Astra tőkés tulajdonosai ugyanis 1918. év végén felmondtak Baloghnénak – a sors iróniája, hogy az általa alapított – filmgyárban. Számukra nem a stúdióból mozivászonra kerülő filmek művészi színvonala volt fontos, hanem csak és kizárólag a kassza. Ráadásul a filmgyár két nagy női sztárját (Bojda Juci és Mattyasovszky Ilona) méltatlanul alacsony fizetésért foglalkoztatták. E két üggyel már betelt a pohár a mozi szakma szakszervezeténél: bojkottot hirdettek az Astra ellen.
Gondoljuk csak át! Több, mint száz évvel ezelőtt Magyarországon a színésznők alulfizetettsége és egy női producer elbocsátása bojkottot robbantott ki az ország egyik legnagyobb filmgyára ellen!
Ez azt jelentette, hogy azok a művészek és filmgyári munkások, akik tagjai voltak a szakszervezetnek, „nem működhettek közre az Astra filmgyár termékeinek előadásánál.”
A filmgyár főrészvényesei végül kénytelenek voltak meghátrálni: a színésznők bérét megemelték, Baloghnét pedig visszahelyezték produceri-gyártásvezetői-dramaturgi munkakörébe.
1918-ban egy női producer, aki mellett egy emberként áll ki az egész szakma… Le a kalappal Margit előtt!
Nem tudni, hogy ezzel egy kissé már elkéstek-e az Astra nagyurai, vagy amúgy is ez lett volna az ügy vége, de Margit és férje még az év végén átszerződött Magyarország akkoriban legjelentősebb filmstúdiójához, a Starhoz.
A Tanácsköztársaság bukása után keserű évek következtek a Balog családra és úgy általában a magyar filmgyártásra is.
Margit – nem tudni, önként vagy muszájból, de – félig-meddig politikai és csak részben szakmai szerepet vállalt a Tanácsköztársaság idején: 1919-ben a „központosított dramaturgia” és a művészi bizottság titkára volt, amit nyilván nem írtak javára a későbbiekben. Tegyük hozzá, hogy Balogné szakmai érdemeit ez a kurzus is elismerte. Feladatainak összegzéseként úgy említik őt, mint „aki már eddig is igen jelentős szolgálatokat tett a filmszakmának” és munkája továbbiakban is az lesz, hogy témakeresőként, kizárólag művészi szempontok alapján megfilmesítésre alkalmas, színvonalas témákat keressen. A „színvonalas téma” az a két szó, amely kulcsot adott az asszonyhoz, olyan hatalmi berendezkedés esetében is, amelynek politikai nézeteit nem biztos, hogy feltétlenül osztotta, függetlenül az őt művészként, emberként leginkább meghatározó társadalmi érzékenységtől.
Ne feledjük, az Astra főként azzal vált fojtogatóvá a Balogh házaspár számára, hogy a bevétel matematikája fontosabb volt a tulajdonosok számára, mint a művészi értékek!
A magyar filmgyártás 1919-től zuhanórepülésbe kezdett: mindent elárasztottak a külföldi filmek – ezek között nyilván akadtak értékes alkotások is, de mégsem a hazai alkotók kiteljesedését szolgáló munka folytatását jelentették -, a filmszakma színe-java elhagyta az országot. Az egyébként is sokat külföldön (Dánia, Németország, Ausztria) dolgozó, tanuló, az első világháborút katonaként megjárt Kertész Mihály is ebben az időszakban (1926-ban) intett végleg búcsút az országnak és az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.
Akkoriban olyan sok magyar művész – színész, rendező, író, zeneszerző, díszlettervező – érkezett Hollywoodba, hogy megszületett a mondás (persze ez is egy magyar fejéből pattant ki), miszerint „Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned.” Kertész, a Korda fivérek, George Cukor… nos, ők kétségtelenül azok voltak. Sokat veszített velük a magyar filmipar, és oly sokat nyert a világ.
A Balogh házaspár is külföldön élt az 1920-as évek végén, és 1931-1933 között, bár ők nem mentek olyan nagyon messze (földrajzilag, legalábbis nem), a tengerentúl helyett beérték Berlinnel. Azt, hogy nem igazán találták a helyüket akkoriban, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az imádott „filmcsinálás” helyett lelki, elméleti és spirituális dolgokkal foglalkoztak.
Margit ekkor írja (álnéven, persze) a „Testi betegségek lelki okai” (1930.) és az igencsak beszédes című „Veszteglés az ismeretlenben” (1931.) című könyveit. Sőt, az akkoriban oly divatos spiritizmus különös fogékonyságú és empátiájú, legendás médiumává vált. Tekintélyes spiritiszta baráti körükben Balogh Béla volt a körvezető, míg Margit a legfogékonyabb médium.
Igaz, ha az élet csak citromot kínál, akkor – Margit bölcs változatában -, azonnal alapíts egy limonádégyárat! (Az vesse rájuk az első követ…) Majd – tehetnénk hozzá – forgass egy filmet a limonádégyárakról!
1935-ben Balog Béla és Margit végre hazatért és belevetette magát a hangosfilmek világába: 16 hangosfilmet rendeztek közösen.
A magyar hangosfilm születésénél sajnos nem bábáskodhattak – az 1931. április 28-án kezdődött meg, méghozzá a Kék bálvány című filmmel.
Ez nagyon-nagyon nem tetszett a közönségnek. Nem csoda, a történet szokatlan volt, ráadásul rossz forgatókönyvvel is dolgozták fel. Egyedül két betétdala lett népszerű, majd egy bő 80 évvel később, az archívum mélyéről előkerült szerenád (amely feltehetőleg a bemutatott változatból kivágott nyitójelenethez tartozott) miatt porolták le a rég elfelejtett tekercseket rejtő dobozokat.
A közönség véleménye egyébként megoszlott a hangosfilmeket illetően: voltak, akik ki nem állhatták az új módit – mentségükre szóljon, hogy az akkori technikai lehetőségek mellett nem volt könnyű a hangábrákat a képszalagokkal együtt vágni és ragasztani, így a végeredmény sem volt bizonyára mindig ajándék a közönség füleinek-, míg voltak, akik egyenesen rajongtak érte. Talán éppen azért, hogy ez utóbbi tábor minél népesebb legyen, az első magyar filmek olyanok, mint amilyennek a kispolgárok látni akarták magukat: az „amerikai álom” egy sajátos, magyar változatai.
E filmeknek több mint háromnegyede Budapesten játszódó vígjáték volt, köztük olyanokkal, amelyek azért még sokakat ma is a képernyő elé szegeznek (olyannyira, hogy modern változataik is elkészültek azóta), mint például a Hyppolit a lakáj vagy a Meseautó.
A Balogh házaspár alkotói párosa kreatív négyessé alakult gyermekeikkel, akik kezdetben gyermekszínészként szálltak be a családi bizniszbe, majd később Papír Magdolna (Szepes Mária) Orsi Mária álnéven forgatókönyvíróként, míg fivére Viktor zeneszerzőként erősítette a csapatot.
(Szepes Mária első szerepét a Cigányszerelem című operettben kapta, kétévesen. A megfagyott gyermek /1921/ című filmben is játszott, amelyet a Nemzeti Filmarchívum később felújított, és Franciaországban, némafilm kategóriában díjat nyert.)
Kornai Margit, Galánthay Papír Viktor, Balogh Béla, Szepes Mária (Forrás: https://ariadnegaia.com/)
1941-ben a család végre saját céget alapított Balogh Film néven, amelyhez Karády Katalin két nagysikerű filmje is köthető: a „Ne kérdezd ki voltam” forgatókönyve Margit ötletéből született, míg az „Ópiumkeringő” a zenéjét köszönheti Balogh Bélának. Sokkal valószínűbb, hogy a tényleges szerző Viktor volt, de a zsidótörvények okán már csak Balogh Béla neve szerepelhetett a stáblistán, a család többi tagja nem. A filmek főcímeiben Margit szerepe korábban sem volt hivatalos, most pedig már végképp nem (pedig Margit mindent megtett, hogy ne szúrja a hatalom szemét, és hagyják békében dolgozni, alkotni – létezni: 1938. február 3-án áttért a római katolikus vallásra).
Az 1945-ben másodszor is megözvegyült Margit nem adta fel: Svájcban és Skandináviában próbált forgalmazót találni a hangosfilmjeiknek.
Nyilván anyagi okokból, 1950-ben – ekkor már 67 éves – ismét munkát vállalt, adminisztrátor lett – hol máshol, mint a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállaltnál.
Mondhatnánk, ez méltatlan befejezése a minden tragédia, akadály ellenére is nagy ívű pályának.
Balogh Béláné Kornai Margit – megérdemli, hogy ne csupán „né”- ként emlékezzünk rá -, azonban biztosan nem a mélységet látná meg ebben a helyzetben. Ő azt értékelné, hogy sikerült, szinte az utolsó leheletéig kitartania amellett, amiben úgy hitt, amit úgy szeretett, és amiért annyi minden feláldozott: a magyar filmgyártásért.
