Egyre jobban fogynak az új autók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliusban 15 284 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az év első hét hónapban 89 830 új gépkocsit adtak el, ami 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest- közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.

Az MGE kiemelte, hogy az első félévi értékesítési számok nagyon közel vannak időarányosan a növekedési várakozásukhoz, így az év végére várt értékesítési volumen reálisnak, sőt inkább túlteljesíthetőnek látszik.

A közlemény szerint a tisztán elektromos gépkocsik forgalomba helyezése kis mennyiség mellett növekszik, a felvevő piac egyelőre korlátozott, és alatta marad az év eleji várakozásnak. Ugyan a töltőhálózat lassan fejlődik, sok esetben az otthoni és a munkahelyi töltés is megoldott, de ezen autók beszerzési ára továbbra is igen magas.

Az egyesület hangsúlyozza, a kormány nagycsaládosokat támogató programja nagyon sikeresen indult, július végéig mintegy 7000 igénylés érkezett, ami meghaladja a várakozásokat.

A MGE arra hívja fel a figyelmet, továbbra is kiemelten kell foglalkozni a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével és azzal, hogy a Nyugat-Európában levetett és szubvencióval cserélt korszerűtlen dízel és benzines autók ne árasszák el Magyarországot.

Júliusban 2283 új kishaszongépjármű került forgalomba, 23 százalékkal több, mint tavaly júliusban. Az első hét hónapban 22 százalékkal nőtt az új kishaszongépjárművek eladása az előző év azonos időszakához képest, 15 185 járművet helyeztek forgalomba.

Az egyesület szerint bár a kishaszongépjármű piac emelkedést mutatott, de időarányosan némileg elmarad az előrejelzéstől. Továbbra is szükségesnek tartják és szorgalmazzák a vegyeshasználatú kishaszongépjármű kategória újbóli bevezetését.

Júliusban 237 új nagyhaszongépjármű került forgalomba 50 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, az idei első hét hónapban pedig 3716, ami 4 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

Az új autóbuszok eladása júliusban 87 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától, 5 új autóbuszt helyeztek forgalomban júliusban, az első hét hónapban pedig 348-at, ami 12 százalékkal marad el a bázis időszaktól.

Júliusban 504 új motorkerékpár került forgalomba, 62 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 2903 új motorkerékpárt adtak el, ami 39 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Az egyesület szerint a motorkerékpárok piacán bizakodásra ad okot a bázissal szembeni jelenős növekedési trend, ugyanakkor továbbra is úgy látják hogy létfontosságú lenne a robogó azonosítás megoldása.

A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet, 15 642 darabot a Suzukiból adták el 2019. első hét hónapjában a magyar piacon, a márka piaci részesedése 17,41 százalék volt. Fordból 8019, Skodából 7549, Opelből 7125, Toyotából 6057 darab kelt el. Az előző év azonos időszakában szintén a Suzuki állt az élen 15,52 százalékos piaci aránnyal. A második, a harmadik és a negyedik helyen pedig változatlanul a Ford, a Skoda, illetve az Opel állt.

A Carinfo.hu arról is beszámolt, hogy a január-júliusi időszakban a kishaszongépjármű márkák közül a legtöbbet a Fordból adták el a magyar piacon, összesen 4756 darabot, a márka piaci részesedése 31,32 százalék volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. július 23.

Bővít Győrben az Audi

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.