Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Együttműködési megállapodást írt alá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a régió további kilenc versenyhatósága Varsóban azért, hogy megerősítsék partnerségüket a versenypolitika területén – közölte a GVH kedden.
A közlemény szerint a regionális összefogás hatékonyabban segít válaszokat találni a gazdasági kihívásokra, így többek között arra is, hogy a versenyhatóságok milyen eszközökkel képesek hozzájárulni az infláció elleni küzdelemhez.
A megállapodást Magyarország mellett a régió további hét uniós tagállama (Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia), valamint két tagjelölt ország (Moldova és Ukrajna) versenyhatósága írta alá. Az együttműködés elsődleges célja, hogy hatékony platformot teremtsenek a versenypolitikai tapasztalatok és jó gyakorlatok cseréjéhez, a résztvevők közötti regionális partnerség bővítéséhez.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint emlékeztetett, hogy a magyar nemzeti versenyhatóságnak közel 20 éve kiemelt szerepe van a térségi tudásmegosztásban, Budapesten működtetik az OECD és a GVH közös regionális oktató központját. „Meggyőződésem, hogy az új megállapodás segít hatékonyabban reagálni az utóbbi idők kihívásaira – így például az Európa keleti részén dúló háború következményeire, illetve a gazdaságaink számára komoly nehézségeket okozó, magas inflációra – amelyekre a versenyhatóságok folyamatosan keresik a legmegfelelőbb válaszokat” – fogalmazott a versenyhatóság elnöke.
Az együttműködés keretében a jövőben többek között szakértői munkacsoportok, közös képzési programok, illetve évente megrendezett, vezetői szintű kerekasztal-egyeztetések járulnak majd hozzá a régió közös versenypolitikai céljaihoz. Az operatív szervezést forgó rendszerű, soros elnökség segíti elő, amelyet elsőként a lengyel versenyhatóság tölt be – közölte a GVH.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!