Éledezik a vállalkozások optimizmusa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai, derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatásából.

A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelőző időszakban mért értékekhez. Ez többek között annak tudható be, hogy a kkv-k pozitívan ítélik meg a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, valamint több európai uniós forrásra számítanak.

Javult a gazdaságpolitika megítélése

A koronavírus-járvány harmadik hulláma ellenére is tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai a K&H kkv bizalmi index kutatásának legfrissebb, idei első negyedéves eredményei alapján. Az index 5 ponttal emelkedett, így jelenleg 14 ponton áll, mely közelít a járvány kitörése előtti, 2019-es 15-17-es értékekhez.

„Fontos kiemelni, hogy a felmérés a 2021. március 8-án bejelentett, eredetileg kéthetes szigorítások ideje alatt készült, tehát a válaszadók részben a korlátozások hatásait mérlegelve értékelték kilátásaikat. Az index emelkedésének hátterében többek között az áll, hogy a gazdaságpolitika megítélése számottevően javult, emellett az európai uniós forrásokra vonatkozó várakozások is igencsak kedvezőek” – ismertette az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

kkv

Az ágazatok közül a szolgáltatási és az ipari szektor jövőképe javult jelentősen az előző negyedévhez képest, előbbi esetében 6-ról 15 pontra, utóbbinál pedig 11-ről 18 pontra emelkedett az index. Valószínűsíthető, hogy az ipari cégek optimizmusa a beruházások növekedésének, valamint a népszerű lakásfelújítási, államilag támogatott programok generálta építőipari fellendülésnek köszönhető, míg a szolgáltató szektor a gazdasági nyitásban bízik.

A mezőgazdasági cégek hangulata ezzel szemben jelentősen romlott, bár még így is 16 ponton áll. A kereskedelmi szektor tekinthető a legkevésbé derűlátónak (5 pont), vélhetően a felmérés idején már folyamatban lévő, nyitva tartást korlátozó intézkedések miatt.

A középvállalkozások a legoptimistábbak

Cégméret tekintetében a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások bizonyulnak a legellenállóbbnak: méretükből adódóan ugyanis a válság őket sújthatta legkevésbé. Ezzel összhangban, a kiugróan magas 35 pontos várakozással ők a legoptimistábbak is, miközben a mikrovállalkozások és kisvállalkozások várakozásai 9, illetve 15 ponton állnak.

A gazdaságpolitikai részindex az előző időszakhoz képest 10 pontot emelkedett így elmondható, hogy a kkv szektor összességében jól fogadta a koronavírus-járvány következtében meghozott gazdasági lépéseket.

„A válaszadók nagy része szerint (42 százalék) a vállalkozásokat érintő gazdaságvédelmi intézkedések vállalkozásbarátnak tekinthetők, 17 százalékuk viszont nem tartja megfelelőnek vagy elegendőnek ezeket. Az összességében kedvező megítélés többek között annak tudható be, hogy számos, nehéz helyzetben lévő vállalkozást támogató program indult, gondoljunk például a bértámogatásokra, a törlesztési moratóriumra vagy a február elején bejelentett, kamatmentes, késleltetett törlesztésű hitelre, amelyet kisvállalkozások igényelhetnek. Emellett a hosszabb távú intézkedések, úgymint a vidékfejlesztési program és lakásfelújítási támogatás is pozitív hatást gyakorolhatott a cégek egy jelentős részére” – tette hozzá Kökény Roland.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.