Élénkülőben a lakáshitel piac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idén az év első hét hónapjában közel 60 százalékkal, 124 milliárd forintra nőtt a lakosság által újonnan felvett lakáshitelek összege a tavalyihoz képest a Bankmonitor.hu hitelpiaci körképe szerint.


A pénzügyi portál közleményében ugyanakkor hozzáteszi: nem kell attól tartani, hogy újból túlzottan eladósodik a magyar lakosság. A lakáshitel felvétel a válság miatti 80 százalékos visszaesést követően már látható pozitív elmozdulást mutat ugyan, az első fél évben a magánszemélyek közel 200 milliárd forinttal több hitelt fizettek vissza, mint amennyit felvettek.

Összességében tehát még mindig csökken a lakosság hitelállománya – mutatott rá Sándorfi Balázs a Bankmonitor.hu ügyvezető igazgatója a közleményben.

Elemzésében a portál kitér a keresőnként havi 150 ezer forint nettó jövedelemmel és 7 millió forintos hiteligénnyel rendelkező átlagos hitelfelvevő  dilemmájára, hogy a legolcsóbb pillanatnyi megoldást választja és 48 ezer forintos havi törlesztő részlet mellett dönt, vagy hajlandó ennél 10-16 százalékkal többet, azaz havonta 52-56 ezer forintot fizetni, azért, hogy az esetleges kamatemelkedés ne jelentsen extra terhet. A két megoldás között ott van még az állami kamattámogatásos hitel is.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

Történelmi mélyponton áll a hazai kamatszint, így a kamatemelkedés kockázatával és annak kezelésével számolni kell – hívta fel a figyelmet  Sándorfi Balázs.

A portál adatai szerint egy átlagos hitelfelvevő számára a 3 legjobb banki lakáshitel átlagos teljes hiteldíjmutatója (THM) jelenleg 5,9 százalék 20 éves futamidőre, ami 48 ezer forintos havi törlesztést eredményez.

Az állami kamattámogatással rendelkező lakáshitelek azonos feltételekkel számolt átlagos THM-je 6,5 százalék, ami 50 ezer forintos havi törlesztő részletet jelent. A legújabb piaci innovációként megjelent, 20 évig fix törlesztő részletet jelentő hitel ma 6,9-7,7 százalékos THM-mel érhető el, aminek havi törlesztő részlete 52-56 ezer forint a Bankmonitor.hu szerint.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.