Elindult az Országos Dohányboltellátó honlapja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elindult csütörtökön az Országos Dohányboltellátó (ODBE) Kft. honlapja, az oldalon egyebek mellett a dohányboltok kondíciós listájáról, a raktárak elhelyezkedéséről közölnek adatokat – közölte a cég.


A honlap tartalma a következő hetekben folyamatosan frissül, később ezen a felületen tudnak majd regisztrálni a dohányboltosok, többek között megrendeléseik leadásához. A regisztráció pontos dátumát később határozzák meg,  várhatóan az ősz folyamán kell majd regisztrálni, de erről külön tájékoztatnak majd.

Mivel november elsejétől kizárólag az Országos Dohányboltellátó Kft. rendszerén belül tudnak majd a dohányboltok dohányárut rendelni, az ODBE szerint fontos, hogy az érintettek mielőbb ismerkedjenek a honlappal, annak kezelőfelületével.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) korábban közleményben ismertette: 2015. november elsejétől a koncesszióra jogosult BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciuma végzi az egész ország területén a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenységet. A központi trafikellátó minden hazai dohánytermék-nagykereskedővel köteles lesz szerződést kötni.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

A cég honlapján közzétett írás szerint a két cég a dohány-kiskereskedelmi feladatok ellátására alapította a közös vállalatot Országos Dohányboltellátó Kft. néven, amely a tulajdonosoktól elkülönült módon végzi a tevékenységét, és a tervek szerint 500-550 dolgozót foglalkoztat majd.

A rendszer november elsejével indul, de megrendeléseket előreláthatólag –  az ünnepnap miatt – november másodikától lehet leadni. A C+C (cash&carry, azaz fizess, és vidd) rendszerű vásárlási lehetőség a 9 depóhoz kapcsolódik majd, így a boltosoknak Vecsésen, Zalaegerszegen, Pécsett, Győrben, Szegeden, Szolnokon, Miskolcon, Debrecenben és Székesfehérváron lesz lehetőségük azonnali vásárlásra.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

K&H: a fenntarthatóság a vállalkozások számára is nyereséges

Azok a vállalatok, amelyek működésükbe beépítik a fenntarthatóságot, jelentős előnyöket élveznek azokkal a versenytársaikkal szemben, amelyek erre a területre nem fordítanak kellő figyelmet – derül ki egy nemrégiben közzétett, vállalati felsővezetők körében készített globális kutatásból – olvasható a K&H közleményében.