Ennyi késedelmi kamatot kell fizettetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Számos jogszabály szabályozza, hogyan kell eljárni a késedelmes fizetőkkel szemben. Cikkünkben ezeket vesszük sorra.


A Polgári Törvénykönyv 6:47. §-a előírja, hogy a pénztartozás után kamat jár. A kamat mértéke megegyezik a jegybanki alapkamattal.

Idegen pénznemben meghatározott pénztartozásnál a kamat mértéke az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ha ilyen nincs, a pénzpiaci kamat. A kamat számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.

A 6:48. § értelmében pénztartozás esetén, a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal – megegyező mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni, akkor is, ha a pénztartozás egyébként kamatmentes volt.

Ha a jogosultnak a késedelembe esés időpontjáig kamat jár, a kötelezett a késedelembe esés időpontjától e kamaton felül a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat – egyharmadával megegyező késedelmi kamatot, de összesen (kamat + késedelmi kamat) legalább az irányadó jegybanki kamatot köteles fizetni.

A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.

Már 2013. július 1-től hatályba lépően bevezetésre került a teljesítéstől számított 30 napos fizetési határidő betartásának kötelezettsége, valamint, hogy a szerződésben 60 napon túl megállapodott fizetési határidő érvénytelen lehet. Ezen kívül újdonság a 40 eurós költségátalány alkalmazásának lehetősége késedelmes fizetés esetén.

Az új Polgári Törvénykönyv 6:130. §-a a pénztartozás teljesítésének idejét szabályozza.

Ha a felek a szerződésben a pénztartozás teljesítésének idejét nem határozták meg, a pénztartozást a jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvételétől számított harminc napon belül kell teljesíteni. Ha a pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő hatóság, a szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén pénztartozását a jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvételétől számított harminc napon belül köteles teljesíteni, ebben az esetben a számla kézhezvételének napja nem képezheti a felek között érvényes megállapodás tárgyát.

A jogosult teljesítésétől számított harminc napon belül kell teljesíteni a pénztartozást, ha

a) a jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvétele a jogosult teljesítését (vállalkozási szerződés esetén az átadás-átvételi eljárás befejezését) megelőzte;

b) nem állapítható meg egyértelműen a jogosult fizetési felszólítása vagy számlája kézhezvételének időpontja; vagy

c) a kötelezettnek fizetési felszólítás vagy számla bevárása nélkül teljesítenie kell fizetési kötelezettségét.

Vállalkozások közötti szerződés esetén e rendelkezésektől a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a jogosult hátrányára eltérő szerződési feltételt – mint tisztességtelen kikötést – a jogosult megtámadhatja.

Ritka a Ptk-nak azon kötelmi jogi előírása, amely kötelező lenne a szerződőkre. Ilyen kivételes előírás lett a fizetési határidőre vonatkozó, 2013. július 1-jétől hatályba lépett kötelező rendelkezés.

Új jogintézmény a behajtási költségátalány, amely a követelés behajtásával kapcsolatos költségek megtérítését jelenti.

Fizetési késedelem esetén a kötelezett ilyen jogcímen legalább 40 eurónak (a Magyar Nemzeti Bank késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama szerint) megfelelő összeget kell fizetnie a jogosultnak.

A behajtási költségátalány összege minden esetben jár, akkor is, ha a jogosultnál behajtási költségek fel sem merültek. Teljesítése nem mentesít a késedelem miatti egyéb kötelezettségek alól (például késedelmi kamat), a kártérítés összegébe azonban beleszámít.

A behajtási költségátalányról – a késedelmi kamathoz hasonlóan – miután áfa fizetési kötelezettséggel nem jár, számlát nem kell kiállítani, de számviteli bizonylatra szükség van.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.