Építőipar: van lejjebb


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztusban az építőipari termelés 5,3 százalékkal csökkent. Az út- vasút- és közműépítések fogják javítani a statisztikát.


Augusztusában az építőipari termelés 5,3 százalékkal csökkent éves összevetésben kiigazítatlan és munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján egyaránt – közölte honlapján a KSH. Az év első nyolc hónapjában a termelés 7 százalékkal esett vissza.

Az augusztusban kötött új szerződések volumene 0,5 százalékos éves növekedést mutat. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene egyötödével csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 20,7 százalékkal nőtt éves szinten. Ez utóbbi növekedés az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető – olvasható a KSH jelentésében.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 3,5 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban volt.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.