EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek


Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.

A NIS2 irányelv célja, hogy az Európai Unió tagállamai hatékonyan vehessék fel a küzdelmet a folyamatosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a legalább 50 főt foglalkoztató vagy a 10 millió eurót meghaladó éves árbevétellel rendelkező cégekre, valamint minden olyan szervezetre vonatkoznak, amelyek az EU gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából kritikus funkciót látnak el.

A szabályozás 2024. október 18-tól lép hatályba, ezzel elindul a felügyeleti és ellenőrzési tevékenység. „A kötelező bejelentkezés hivatalos határideje már június 30-án lejárt, azonban a regisztrációt elmulasztó cégek még szankcionálás nélkül pótolhatják a szükséges dokumentumokat október 17-ig. Ez az utolsó esélye az érintett hazai vállalkozásoknak, hogy szankció nélkül belépjenek a nyilvántartásba a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője.

A jogszabály alapján legkésőbb december 31-ig, vagy a regisztrációt követő 120 napon belül szerződést kell kötniük egy auditorral is a NIS2 hatálya alá tartozó vállalatoknak. A független vizsgálat lefolytatására 2025. december 31-ig van lehetősége a cégeknek. Akik ezt elmulasztják vagy kicsúsznak a határidőből, akár éves árbevételük két százalékát is kifizethetik büntetésként és még a vezetőket is eltilthatják a munkavégzéstől.

„A cégeknek számos feladatot el kell végezniük ahhoz, hogy megfeleljenek a NIS2 követelményeknek, ezek közé tartozik a kiberbiztonsági hiányosságokat feltáró GAP analízis, adathalász-, illetve kibertámadás-szimulációk, az információbiztonsági irányítási rendszer kiépítésé és auditálása. Utóbbit ráadásul csak néhány cég, köztük az EY végezheti Magyarországon ezért érdemes minél előbb megkezdeni a felkészülést és még időben szerződést is kötni” – hangsúlyozta Zala Mihály.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 17.

NIS2 kiberbiztonsági szabályozás – jobb későn, mint soha

Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására – nem mellesleg az akár milliós nagyságrendű bírság elkerülésére. De vajon honnan lehet tudni, mely cégek érintettek?
2024. május 14.

NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre

A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
2024. június 25.

Megjelent a NIS2-törvény IT-követelményeket tartalmazó rendelete

Június 24-én hatályossá vált a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan törvény” IT követelményrendszerét tartalmazó kormányrendelete. A NIS2 törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet megjelenése egyformán jelentős lépés a jogszabállyal érintett cégek, a leendő auditorok és a tanácsadók számára is. A 120 oldalas dokumentum pontosan tartalmazza ugyanis azokat a követelményeket, amelyek alapján az érintett cégek felkészülése/felkészítése már elindítható, valamint a 2025-ben induló hatósági kiberbiztonsági audituk pedig megtervezhetővé válik. A Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég szakértői a következőkben segítséget nyújtanak a rendelet értelmezésében.