EY: Nem pörög a világgazdaság, mégis optimisták a cégvezetők 


Profitnövekedésre számít idén a vezérigazgatók többsége a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére – mutat rá az EY legfrissebb, 21 országban, köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 CEO részvételével készült nemzetközi felmérése. A döntéshozók a hatékonyságnövelésre fókuszálnak, felgyorsítanák a szervezeti átalakításokat.  

Emelkedő bevételeket (64%) és nyereségességet (63%) vár a cégvezetők közel kétharmada, annak ellenére, hogy háromnegyedük (76%) szerint alig fog növekedni a világgazdaság. A megkérdezettek döntő többsége (78%) úgy véli, hogy az infláció miatt hosszú távon is magasan maradnak a kamatok.  

„Várakozásaim szerint az idei év újra fellendülést hozhat a hazai gazdaságban. Bár a vállalatok működési költségei már nem fognak a járvány előtti szintre visszaesni, de ezt a CEO-k is belátták. Szervezeti átalakításokkal pedig a hatékonyság növelésén és a költségek csökkentésén keresztül akár nehezített pályán is emelhető a nyereségesség” – hangsúlyozta dr. Vaszari Péter, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének partnere.  

A szakember kiemelte, hogy több tényező is motiválhatja a restrukturálásokat és a felvásárlásokat. Annak ellenére ugyanis, hogy a geopolitikai bizonytalanságok óvatosságra intik a döntéshozókat, az ellátási láncok felülvizsgálata, a szükségszerű portfólió-optimalizáció, új piacokra történő belépés, árbevétel-növekedés, valamint a zöldátállás is ok arra, hogy akvizíciókkal biztosítsák hosszú távú versenyképességüket.  

Az EY felmérése kiemeli, hogy csaknem megháromszorozódott azoknak a vezetőknek az aránya (58%) tavaly nyárhoz képest, akik felgyorsítják a szervezet stratégiai szintű átalakítását. Az európai CEO-k többsége (70%) aktívabb beruházásokra készül kutatás-fejlesztésen (K+F) és felvásárlásokon (M&A) keresztül. A változtatások elsődleges célja világszerte a hatékonyságnövelés, aminek eléréséhez a mesterséges intelligenciát (MI) is felhasználná a válaszadók meghatározó része (41%). 


Kapcsolódó cikkek

2024. február 16.

Csökkenő félelmek, óvatos bizakodás 2024-re

A globális és a magyar gazdaság húzóerejébe vetett hit visszatérni látszik a tavalyi kiugró pesszimizmust követően, a vezérigazgatók 54%-a ítéli meg pozitívan a globális gazdaság növekedési kilátásait, és 60%-uk úgy látja, a hazai gazdaság növekedési üteme is javulni fog. A vállalatok több mint fele (58%) áremelést, több mint harmaduk (36%) pedig létszámbővítést tervez az évre, és tízből négy vállalatvezető vallja, hogy cége üzleti modelljén és folyamatain is változtatni kell a hosszú távú fennmaradáshoz. 394 forintos eurót, 1,7%-os GDP-növekedést és 8%-os inflációt várnak a magyar cégvezetők 2024-re – többek között ez derül ki a PwC Magyarország 13. alkalommal elkészített Vezérigazgatói Felméréséből.
2024. március 6.

Grant Thornton: Lassan növekszik a női felsővezetők száma

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4 százalékról 33,5 százalékra nőtt két évtized alatt, a fejlődés kiábrándítóan lassú – a tavalyi évhez képest mindössze 1,1 százalékos növekedést mutat.