Felmondatja a komány a szerződéseket a Telekommal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az összes minisztérium és minisztériumi háttérintézmény felmondja  szerződéseit a Magyar Telekommal  – mint később kiderült, csak a  mobilinternet-előfizetéseket.


A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal – közölte a kormányszóvivő.

A kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.

„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes” – közölte a szóvivő.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de „mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen”.

Az MTI későbbi frissítése szerint csak az mobilinternet-előfizetéseket érinti a felmondás. Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel. A kormány és a Telekom partnerségi megállapodását nem érinti a lépés – közölte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.