Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A várakozások szerint kedvező marad a gazdasági környezet a bankok számára a közép- és kelet-európai régióban, a térség országainak többsége 2017-ben a legnagyobb gazdasági növekedési rátát érte el 2010 óta – derül ki az UniCredit Bankcsoportnak a Euromoney gazdasági szaklap bécsi, Közép- és Kelet-Európa gazdaságaival foglalkozó konferenciáján bemutatott tanulmányából.
A tanulmány szerint az országok többségében a jövőben is várhatóan 3 százalékkal vagy afölött növekszik majd a GDP, bár 2018-ban és 2019-ben némi lassulás várható. A hitelezés növekedésének gyorsulását várják az UniCredit szakértői különösen Magyarországon, Szlovéniában és Szerbiában, ugyanakkor enyhe lassulásra számítanak Csehországban és Szlovákiában, Romániában és Törökországban, míg a többi országban a jelenlegihez közeli növekedési ütem várható.
A nem teljesítő hitelek (NPL) csökkenő aránya volt a közép- és kelet-európai régió legszembeötlőbb jellemzője az elmúlt három évben, és a csökkenés várhatóan tovább folytatódik. A javulás hátterében jórészt a nem teljesítő hitelek eladása, az eredményesebb behajtás és a gazdasági fellendülés áll, különösen Romániában, Magyarországon, Szerbiában és Szlovéniában.
[htmlbox art_tukor]
A jövedelmezőséget nézve az adózás előtti eredmény és az eszközállomány összehasonlításával mért jövedelmezőség valószínűleg a jelenlegi szinten marad a térségben, ami jóval magasabb, mint a nyugat-európai bankok adatai alapján összegzett mutató (1,3 százalék szemben a 0,4 százalékkal). A viszonylag alacsony kamatok mellett továbbra is központi jelentősége lesz a költségek mérséklésének és az eszközminőség előtérbe helyezésének a régió pénzintézeteinél.
A bankszektor számára további lehetőségek rejlenek az uniós projektek finanszírozásában, a következő években is jelentős nagyságrendű (évente átlagosan a GDP 1,5-3 százalékának megfelelő) uniós források áramlanak majd be a közép és kelet-európai országokba a gazdaság egyik motorjaként.
Emellett a közép- és kelet-európai országok ideális környezetet jelentenek a digitális bankolás elterjesztésére, egyúttal a többcsatornás ügyfélkiszolgálás és az interakciós pontok adta lehetőségek kiaknázása növeli a hatékonyságot, miközben csökkenti a költségeket – derül ki a tanulmányból.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!