Felvásárolták a BÁV teljes befektetési aranykészletét Koronavírus

Szerző: Adó Online
Dátum: 2020. március 25.
Címkék: , , ,
Rovat:
A veszélyhelyzet kihirdetése óta jelentősen megugrott a kereslet a befektetési aranytömbök iránt, alig több mint egy hét alatt a BÁV teljes rendelkezésre álló készletét, azaz több mint 20 ezer gramm aranyat felvásárolták – közölte a BÁV.

Közleményük szerint volt olyan ügyfél, aki a napokban 2 kilogramm arannyal távozott az egyik üzletből.

A világ más országai is kifogytak átmenetileg a befektetési célú aranyból. A koronavírussal kapcsolatos intézkedések hatására a világ részvénypiacairól megindult a tőkekivonás, sokan fordultak a hagyományosan menekülőeszköznek tartott arany felé. Volt olyan nap, amikor 5,6 százalékot drágult a nemesfém, amelyre legutóbb 2009-ben volt példa. Az áremelkedés azonban még nem ért véget, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hétfőn bejelentette, hogy korlátlan mennyiségben vásárol fel állampapírokat és jelzálogleveleket, hogy ezzel támogassák az amerikai gazdaságot. A hírre további emelkedéssel reagált az arany ára.

A magyarországi viszonyokra jellemző, hogy a BÁV-nál már 2019-ben 60 százalékkal nőtt a befektetési arany forgalma. Az év eleji amerikai-iráni konfliktus hatására januárban ismét megélénkült a vásárlási kedv, azonban a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetésével szó szerint megrohamozták az üzleteket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Drágább az élet
2020. augusztus 11.

Drágább az élet

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Internetes csalók élnek vissza Csányi Sándor nevével
2020. augusztus 10.

Az OTP Bank fokozott óvatosságra inti a felhasználókat és javasolja: ne kattintsanak Csányi Sándor arcképével és hamisított nyilatkozataival népszerűsített, kriptovalutával kapcsolatos internetes hivatkozásokra, cikkekre.