Fitch: nő a gazdasági rendszer sérülékenysége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emelkedik a rendszerszintű kockázat, amit Kína jelent a világgazdaságnak – állapította meg a Fitch.


A belátható előrejelzési távlatban valószínűtlen a kínai gazdaság komoly felfordulással járó, a növekedési ütemet esetleg zéró közelébe lassító kemény landolása, de a gazdaságban felhalmozódott magas és folyamatosan növekvő adósság egyre nagyobb rendszerszintű sérülékenységet jelent – áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett elemzésében.

A nemzetközi hitelminősítő a Kínával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő befektetői kérdésekre összeállított helyzetértékelésében közölte: idén és jövőre 6-6,5 százalék közötti növekedést vár a kínai gazdaságban. A cég szerint Kínának megvannak a pénzügyi és kormányzati erőforrásai ahhoz, hogy elkerülje a gazdaság kemény landolását, a szerkezeti sérülékenységek ellenére is.

Ugyancsak megvan az akarat és az eszköztár a jüan jelentősebb leértékelésének elkerülésére: a Fitch várakozása az, hogy a jüan az idén csak 5 százalék körüli mértékben gyengül a dollárral szemben.

A 2008-ban elhatalmasodott pénzügyi válság óta azonban jelentős mértékű adósságállomány halmozódott fel a kínai gazdaságban. 

A Fitch által alkalmazott, kiigazított számítási modell szerint a kínai gazdaság teljes spektrumára kalkulált, minden követelésformát magában foglaló adósságtömeg 2015 végén közel járhatott a hazai össztermék (GDP) 250 százalékához a 2008 végén mért 131 százalék után.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A hitelminősítő szerint az így számolt nemzetgazdasági szintű követelésállomány az idén további 13 százalékponttal emelkedhet, miközben a GDP-érték százalékos növekedési üteme csak egyszámjegyű lesz.

A Fitch Ratings arra számít, hogy ez az adósságtömeg a következő ötéves távlatban is visszahúzó erővel hat a gazdasági növekedésre. A cég szerint ezért rendkívül nehéz lesz elérni a kínai hatóságok által a 2016-2020-as időszakra kitűzött 6,5-7 százalékos éves növekedési célt.

Minél tovább tart a kínai gazdaságot terhelő adósságtömeg növekedése, annál nehezebb lesz ennek a hitelállománynak a leépítése, és annál nagyobb a kockázata a gazdasági-pénzügyi stabilitást érő sokkhatásoknak – áll a Fitch Ratings szerdai londoni elemzésében.

Ugyanezt más hitelminősítők és elemzőházak is megállapították.

A Standard & Poor’s a minap leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Kína egyébként elsőrendű befektetői, „AA mínusz/A-1 plusz” szintű államadós-besorolásának kilátását, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy fokozatosan növekednek a kínai szuverén hitelképességet terhelő gazdasági és pénzügyi kockázatok.

Egy hónapon belül az S&P volt a második hitelminősítő, amely negatív kilátást adott a kínai szuverén besorolásra.

Március elején a Moody’s Investors Service is negatívra rontotta az addigi stabilról Kína államadós-osztályzatának kilátását, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy folyamatosan romlanak a kínai költségvetési mérőszámok, és a devizatartalékok csökkenésével növekszik a kínai gazdaság külső sérülékenysége.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági elemzőház, az Economist Intelligence Unit (EIU) áprilisra szóló havi globális előrejelzésének felső tízes világgazdasági kockázati mezőnyében az első helyen, a legnagyobb – a cég zérótól húszig terjedő skáláján húszas – intenzitású rizikótényezőként a kínai gazdaság esetleges váratlan mértékű lassulása szerepel. A ház ezt nagy valószínűségű, nagyon nagy globális kihatású kockázatként azonosítja.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays idei első negyedévi globális felmérése – amelyben a ház 585 intézményi befektetési ügyfele vett részt – kimutatta, hogy a befektetési társaságok legnagyobb egyedi csoportja, 25 százaléka a kínai gazdaság gyenge növekedését tekinti a következő tizenkét hónap legnagyobb világgazdasági kockázatának.

A Barclays intézményi befektetési ügyfelei közül jelenleg 45 százalék tartja 25-50 százalék közötti, tíz százalékuk pedig 50 százalék feletti esélyűnek, hogy a kínai gazdaságot jelentős negatív növekedési sokk éri a következő egy évben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek